Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

2. A FALU

2. A FALU 2. kép Mezőtarpai utcarészlet (1927) Település Az erdőháti szűk határú faluk középkori eredetű településtípust őriztek meg. Egyik-másik falu magjában a mocsaras területből kiemelkedő szigetre építették a templomot. Máshol a templomot körülölelő falusi utcán sorakozó telkek lábánál árkolták körül a települést, és a természetes vagy mesterségesen odavezetett vízzel védték is a falut. A falvak nagyrésze azonban folyóhátakra, vízjárástól védett dombhátakra, a víz kanyarulatait köVető egyetlen utca mellé települt. Az utca orsószerű kiszélesedésében állt a templom és a harangláb. A falu utcája esős évszakokban rendszerint járhatatlan volt, és az arra hajtott gulya és csürhe még jobban feltörte. Ilyenkor a telkek között számon tarott és elfogadott utakon közlekedtek a szekerek. A gyalogos a kertek alatt kitaposott ösvényeken, a telkek között pedig a kerítések hágcsóin járt át. Nagyobb esőzések alkalmával nem egyszer csónakon vagy csűrkaput tutajként, sütőteknőt csónakként használva, hosszú botokkal kormányozták át magukat egy-egy távolabbi szomszédba, és az utca másik oldalára csak lefektetett tölgyfapallókon lehetett átmenni (2. kép). 11