Kecskés Péter (szerk.): Felső-Tiszavidék (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájegységei. Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1986)

2. A FALU

A telkeken az épületeket úgy helyezték el, hogy az állatok ne jáiják meg az udvart. Az istállók, ólak álltak elöl az utca felől, mögöttük a lakóház, még hátrább a csűr következett. A 17-18. századi falusi nemesi udvarházak telekbeosztását ismertető erdélyi és egyes tiszántúli adatok vázolnak hasonló, több részre osztott portákat, amelyeken a lakóház az utca felől elhelyezkedő gazdasági udvar mögött állt. Ennek az udvartípusnak paraszti változatait - kerítéssel osztott, ill. ilyen határozottan el nem választott udvarrészekkel - szintén ismerték az említett tájakon. Ilyen beosztású telek napjainkra már alig maradt Szatmárban (3. kép). A múlt század elejétől másfajta telekrend vált általánossá, e szerint a lakóházak az utca mellett sorakoznak, a gazdasági épületek pedig mögöttük helyezkednek el. Épületek A lakóházak változó külső képe mögött a belső tér kialakítása hagyományosan törvényszerű volt. Az épületek hossza közel kétszerese azok szélességének, és az alapterület felét a szoba foglalta el, a negyed vagy harmadrésznyi területet felhasználó konyha mellett a kamra alapterülete szintén változó volt. A kamra mérete összefüggött az udvarbeli kamra létével vagy hiányával, ill. a raktározandó termények mennyiségével. Az erdőháti falvakban a szoba-konyha-kamra beosztású, középkortól ismert háztípus mellett helyenként már a 18. századtól a kúriák beosztását követő, az előbbi arányokat nélkülöző házakat is építettek. Az istállók, ólak nagysága a meglevő vagy várható állatállománytól függött. A szemtároló és állattartó épületek a konjunktúrák nyújtotta lehetőségekkel is kapcsolatot mutattak. Egyes, szintén a középkorban már feltűnt gazdasági épületek, mint a nagy teret igénylő cséplésnek fedett helyet biztosító csűrök vagy pl. a szénatároló aborák évszázadokig hagyományszabta arányok szerint készültek. Ugyanakkor az erdőháti udvarok sokféle, különböző rendeltetésű kis melléképülete, a különböző raktározási célokat szolgáló szíriek, „szelepek , a sütőházak, tyúk- és disznóólak, méhesek, kukoricagórék a legváltozatosabb méret- és formabeli variációkat mutatják. (4-5. kép). A nagy konjuktúrákat már a 18. századtól kihasználó nyugat-dunántúli és alföldi mezővárosok gazdasági épületeihez és udvarrendjéhez viszonyítva, az erdőháti udvarok régiesebbek. Itt minden egyes állatfajnak, minden egyes terménynek külön épületet emeltek, és az épületek változatos sokasága tarkította az udvarokat. Ezek a kicsiny épületek csak a múlt század végi lecsapolások, a földrajzi elszigeteltség megszűnte után, az újonnan szerzett földterületek kihasználásával és a belterjes állattartás bevezetésével kezdtek eltünedezni a falvakból. Az Erdőháton már hiányzó egy-két épülettípust más tiszaháti vagy beregi falukból mutatja be a múzeum. 12