Szeredi Merse Pál (szerk.): Vaspálya rt. Alapítsunk részvénytársaságot! Részvényesek. Skanzen Örökség Iskola 2/2. (Skanzen füzetek. Szentendre, 2011)

A város mezőgazdaságilag hasznosított területe 1789-ben 6 539, 1865-ben pedig 6 776 katasztrális hold volt. Az összehasonlítás azt mutatja, hogy a két adatfelvétel között eltelt közel 80 év alatt Gyöngyös agrárgazdálkodásának belső arányai lényegesen nem változtak. GYÖNGYÖS HATÁRA MEZŐGAZDASÁGILAG HASZNOSÍTOTT TERÜLETÉNEK, MŰVELÉSI ÁGAK SZERINTI %-OS MEGOSZLÁSA 1789-BEN ÉS 1865-BEN: MŰVELÉSI ÁG BELSŐ ARÁNY % 1789-BEN BELSŐ ARÁNY % 1865-BEN Erdő Szántó Szőlő Legelő Rét 45,5 24,1 17,1 10,1 3,2 46,2 24,2 17,6 9,1 2,9 A gyöngyösi határban a szántóföld nagysága 1600 kataszteri holdra tehető. Ebből 600 hold a földesúri birtokokon, a többi a város eredeti határán belül terült el. A belső határban a szántók 80%-a felett helybeli nemesek és birtokosok rendelkeztek, a maradék - jobbágy jogon - a mezővárosi gazdákat illette. A jobbágycsaládok többsége kizárólag a pusztákon lévő, házsor szerint osztott szántókból részesülhetett. A szántókat a közösség képviselőjeként a városi tanács osztotta a lakosoknak, sőt az uraknak is, akik a közrendűekhez hasonlóan igényelhettek maguknak a kiosztásra kerülő földekből. A kétévenként megtartott osztás a magisztrátus legnehezebb feladatai közzé tartozott. A város a környékén lévő szőlőket közbirtokosként használta, s annak dézsmája a „közboldogságra" (vagyis a közösség szükségleteire) szolgált. A gyöngyösi polgárok vagyontárgyai között kiemelt helyen szerepeltek a határ különböző részein lévő szőlők. Jó példa erre az 1825-ben meghalt Bárányi János vagyonösszeírása. Javainak értékesítésekor háza 1 640 forintért talált gazdára. Négy szőlője közel hasonló áron összesen 1 550 forintért kelt el. Ezek közül a Felső Szurdokit 550, a Felső Plágait 400, a Farkasmályi új ültetést 350, az Öreg Farkasmályi csonka szőlőt pedig 250 forintra taksálták a vevők. A gyöngyösiek a határ jótéteményei között tartották számon azokat a kiterjedt erdőségeket, ahol a lakosok a tűzrevalót megszerezhették. A Gyöngyös környéki erdők kiterjedése 1789-ben 2 977, 1865-ben pedig 3 132 katasztrális hold volt. Ez a mezőváros tágabb értelemben vett határának több mint 40%-át tette ki. A mátrai erdőség önmagában 500 holddal nagyobb volt, mint az egész eredeti gyöngyösi határ. A lakosok az erdőről nemcsak épületre valót és tűzifát nyerhettek, hanem a makktermő részeken állataikat is legeltethették. Innét kaphattak szerszámaik elkészítéséhez megfelelő fát, a helybeli mesteremberek - kovácsok és kádárok - munkájukhoz alapanyagot. A gyöngyösiek az úgynevezett Mátra Cédula megváltása után járhattak az erdőbe fáért. Ilyen cédulára a kiszabott taksa megfizetése ellenében bármely helyi lakos szert tehetett, hiszen ahhoz minden nemesnek és nemtelennek egyenlő jussa volt. Az a gazda, aki 1843-ban igavonó marhával ment az erdőre, 9 forintot fizetett a Mátra Céduláért. A gyalogosan, taligával fát hordóktól ugyanebben az évben 4 forintot kért a magisztrátus. Akiknek Mátra Cédulájuk nem volt, azoknak tilos volt a város erdejébe menni. Tűzre való fát a taksások bármikor, korlátozás nélkül akár naponta is hordhattak. Ez a joguk azonban csak a dőlt- és szárazfára vonatkozott. Ilyet saját szükségükre egész évben szabadon vihettek haza. Eleven fa kivágását