Szőke Judit - Kiss Kitti: A kóser konyha. Skanzen füzetek 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

KÓSER BOR A kóser borkészítés kialakulásának gyökerei a távoli múltban erednek. A hagyomány szerint a pogány áldozati célra használt bor fogyasztása vagy hasznosítása szigorúan tilos. A Talmud ezt az előírást kiterjesztette minden nem zsidók által használt vagyis bizonytalan eredetű borra, ami esetleg idegen kultikus célokra beszentelt szőlőterületről származhat. Kóser bor csak folyamatos ellenőrzés mellett készülhet. Egyes nagy tekintélyű rabbik már a 16. századtól számos könnyítést hoztak a nem zsidók borával [sztám - általános borféle) kapcsolatban. Az ortodox zsidók ezeket a könnyítéseket csak az ilyen borok árusítására, de semmiképpen sem a fogyasztásukra alkalmazzák és arra törekszenek, hogy a szőlőt is maguk műveljék meg és a bort maguk készítsék. Ha erre nincs mód, a rituális felügyeletről mindenképpen gondoskodnak. A kóser bor előállításának szabálya az, hogy munkálatait zsidó ember végezze, aki az egész folyamatra vonatkozóan betartja a rituális tisztaság előírásait. A kóser bor készítése és az ezzel való kereskedés elsősorban a tokaji borvidéken volt jelentős. Az itt élő mélyen vallásos hasszid közösségekben a kóser háztartás vezetése általános volt, ezzel párhuzamosan az országban nekik volt a legnagyobb gyakorlatuk a szigorú tisztasági szabályoknak megfelelő ital készítésében is. Az első hazai adat kóser bor készítéséről a kassai polgárok 1609-ben írt panaszos leveléből származik, melyben beszámolnak arról, hogy Mádon a zsidók kóser borhoz szüreteltek, a szőlőt ők maguk szedték, taposták és töltötték hordóba. A 17. század végén a földesúri