Bíró Gábor: Sóvidék népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Siklódon, a vidék egyik legrégibb iskolájában — melyről 1629-ből írásos emlékeink vannak — a tanulók száma 1783-ban még csak 40. Ez 1904-re fokozatosan felszaporodik 365-re. Ezután csökken a tanulók száma, mely 1976ban már csak 106. Szolokmát 1576-ban említik egy adóösszeírásban. 1602-ben 25 családot jegyeznek fel. Későbbi sorvadását nagy elzártsága és elmaradt mezőgazdasága okozta. Sóvárad hosszú századokon a Sóvidék legtehetősebb települése. A pápai tizedjegyzék már 1332-ben említi. Régészeti ásások tanúskodnak arról, hogy a környék gazdag sóhegyeinek hasznosítására és védelmére itt római tábor, Castrum épült. Erre telepedett ezer év múltán a mai Sóvárad középkori előzménye. Szováta későbbi település és csak az 1500-as évek végén alakult ki. A Sóvidék népi építészetéről gyűjtött anyag elsősorban az épületek formájára, megjelenésére vonatkozik, ami azzal magyarázható, hogy tervező építészmérnök vagyok és ezért, akaratlanul is, a forma, a megjelenés érdekelt legjobban. Sóvidéki gyűjtóútjaimat 1980-ban végeztem, de már 1979-ben, majd az 1980-as években is jártam ezt a vidéket, fényképezve és vizsgálva a népi építészeti emlékeket. Lerajzolásuk, fényképezésük a feledéstől menti meg ezeket, hiszen számuk egyre csökken és igyekszünk őket, mint a tárgyi néprajz más emlékeit is (népviselet, varrottasok, eszközök, dísztárgyak) megmenteni, és az építészet terén is megőrizni és megbecsülni népi hagyományainkat.