Bíró Gábor: Sóvidék népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Sóvidék népi építészetét még nem tanulmányozta senki behatóbban* mint ez dr. Kós Károly Eredmények és feladatok a romániai magyar népi építészet kutatásában^ című tanulmányából is kiviláglik, ahol a szerző megállapította, hogy a különböző néprajzi munkákban egyes vidékek és tájak nevével többször találkozunk, míg másokéval ritkábban vagy egyáltalán nem. Megjegyzi, hogy Székelyföldet, Torockót, Hétfalut vagy Kalotaszeget már régebben „fölfedezték", más térségeket azonban elkerültek a kutatók. Még Székelyföld népi építkezésének kutatásában is roppant nagy az aránytalanság az egyes tájak között, a legtöbb tanulmány Csíkból, Háromszékből jelent meg, míg a többiről sokkal kevesebb. Ilyen tájegység a Sóvidék is, mely a hajdani székek idején Udvarhely és Marosszékhez, majd az 1876-os megyésítés után Udvarhely és Maros-Torda megyéhez tartozott. Jelenleg Sóvidék falvai közül Korond (Corund), Alsó- és Felsősófalva (Ocna de Jos, Ocna de Sus), Parajd (Paraid), Atyha (Atia) és Siklód (Siclod) Hargita megyéhez, míg Sóvárad (Sárateni) Szováta (Sovata) és Szolokma (Solocma) Maros megyéhez tartozik. Sóvidék településtörténetéről TÓFALVI Zoltán könyve

2 alapján nyújtunk egy rövid áttekintést. Korondot először az 1333-as pápai tizedjegyzék említi. Felsősófalva a múltban mindig nagyközségként szerepelt, 1857-ben 1533an lakják. 1900-ra a lakosok száma 2318-ra emelkedett. Ettől az időtől azonban már csökken a népesség és 1977-ben már csak 1399-en vallották magukat felsósófalvi lakosnak. Alsósófalva balszerencsés település, hol tatár, hol tűzvész kergette idegen tájakra lakóinak egy részét. A múltban és ma is a legfontosabb kenyérkereseti forrás a sóbánya. Lakóinak száma 1930-ban eléri a 2023-at, de az 1950-es évektől fokozatosan csökken. Atyhában 1720-ban 384 lélek lakik. Ez a szám fokozatosan nő, és 1910-ben már 1609-en laknak itt. Ezután rohamos csökkenés következik be, 1977-ben már csak 413 lakosainak száma. Parajdot már ORBÁN Balázs is városi rangot igénylő-érdemlő nagyközségként emlegeti. A középkori oklevelekben a sóbánya hol parajdi, hol sófalvi aknaként szerepelt. Szakszerű bányászatról azonban csak 1787-től lehet beszélni. * Az 1980. évi Országos Nyetvjárási és Néprajzi Gyűjtőpályázaton első helyezést elért, azonos című pályamunkát a szerző kérésére és egyetértésével BALASSA M. Iván dokjozta ál közlésre. 1. Kós Károly 1980. 201. kk. 2. TÓFALVI Zoltán 1979.