Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Az emlékek védelme - Beszédes Valéria: A népi műemlékvédelem lehetőségei Martonoson

E megállapítások fokozottan érvényesek Vajdaságra, mert az utóbbi 34 évben tartományunkban alig néhány népi műemléket állítottak helyre, de ezeknek sem készült el a revitalizációs programja, s így a restaurálás után tovább rongálódnak. Tartományunk eddigi legnagyobb vállalkozása a kupinovói etnopark, ahol a falu történelmi magvában restaurálják a még meglevő házakat, s bemutatják Szeremség néprajzi örökségét. A másik hasonló vállalkozás a palicsi tanyamúzeum, amely remélhetőleg túlnövi ezeket a kereteket, sikerül a tanya mellé felépíteni mindazokat az épületeket, melyeket egykor Észak-Bácskában, illetve Észak-Bánátban emeltek. Jó lenne, ha idővel itt mutatnánk be Vajdaság jellegzetes településformáit, az itt dolgozó különféle mezőgazdasági munkákat végző parasztok portáit. E két példa kapcsán a népi műemlékvédelem módszertani problémájához érkeztünk. Igazat adhatunk-e DURÁNCI Bélának, amikor azt állítja: „A legjobb megoldások keresése közben a falusi, a tanyai, a paraszti, egyszóval a rurális örökséget úgymond rezervátumba kényszerítettük, akárcsak az amerikaiak az indiánokat. A megoldás nem lehet az, hogy a skanzenok bejáratánál belépőjeggyel koldulunk, hanem hogy önigazgatású szocialista társadalmunk összes tényezőinek összefogásával valóra váltsuk a kultúrértékeink megmentésével, megóvásával és megőrzésével kapcsolatos elveket. Ha a kulturális örökséget nem kapcsoljuk össze a mindennapi életvitellel, illetve a mindennapi emberi szükségletekkel, akkor nehezen képzelhető el tartós megőrzése is . De hogyan érhetjük el mindezt? DURÁNCI szemmel láthatóan nem helyesli a szabadtéri néprajzi múzeumok, skanzenek létesítését, a népi műemlékek helyszíni helyreállítását tartja a legmegbízhatóbbnak. Véleményünk szerint nem szükséges rosszak az etnoparkok, nem vethetjük el eleve a népi műemlékvédelemnek ezt a lehetőségét. A külföldi példák azt bizonyítják, hogy éppen a parasztházak áttelepítésekor a kutatók sok olyan tudományos megfigyelést végezhettek, amely lényegesen megváltoztatta a lakóház fejlődéséről eddig kialakított tudományos nézeteket. A helyszíni konzerváláskor ezek a rejtett igazságok nem kerültek volna felszínre, tehát a skanzenek létesítésével nyer a néprajz- és az építészettudomány is. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a skanzeneknek kedvező visszahatása is van. Ugyancsak külföldi példákból tudjuk, hogy a városi értelmiség megvásárolja, magáneszközökból restauráltatja a régi falusi házakat, nyaralókká alakítja A falusi környezet befogadja ezeket a vállalkozókat, s hatásukra a bennszülöttek is nehezebben szánják el magukat, hogy régi házaikat lebontsák, inkább ők is a régit megőrizve modernizálják otthonaikat. Szeretnénk, ha a szabadtéri palicsi tanyamúzeumnak is lenne ilyen visszahatása. Ha már társadalmi eszközökből nem sikerült eredeti helyszínen helyreállítani egy tanyát, talán akad Bácskában olyan vállalkozó kedvű egyén, aki a maga örömére helyreállít és korszerűsít egy hagyományos tanyaépületet. Tévedés ne essék, nem a műemlékvédelemben dolgozó néprajzosok vágyálmáról van szó, amikor falvaink, külvárosaink ingatlanjainak a megvédését sürgetjük. Komolyan kell vennünk ezt a kezdeményezést, mert a műemlékvédelem a kiemelt társadalmi tevékenységek közé tartozik, több törvényes előírás is szabályozza. Mi ezúttal csak a legutolsóra hivatkozunk. A terület tervezéséről és rendezéséről szóló törvény 20. szakasza elrendeli a „természet különös értékes részeinek, valamint kulturális értékeinek, városrészeknek a 2 DURÁNCI, Bela 1984c. 72.