Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A malomipar emlékei - Beszédes Valéria: Az oromi szélmalom és a hozzá kapcsolódó szakkifejezések

Az oromi szélmalom és a hozzá kapcsolódó szakkifejezések Beszédes Valéria Észak-Bácska területén mindössze öt szélmalom áll. A topolyai rekonstrukciója, 1986-ban fejeződött be, a védett völgyparti és az oromi sorsa bizonytalan, a szabadkai nem műemlék, bármennyire is szerették volna a Községközi Műemlékvédelmi Intézet szakemberei védetté nyilvánítani. Kisebb jogi tévedések miatt, no meg azért, mert mechanizmusát kiszerelték, a tartományi műemlékvédelmi intézet helyt adott a tulajdonos panaszának és megsemmisítette a végzést. A gunarasi malomban kocsma működik. Félő tehát, hogy csak a topolyai és a gunarasi szélmalom menekül meg az enyészettől, mert az oromi és a völgyparti is sürgős felújításra szorul; ha nem eszközölnek rajtuk javításokat, hamarosan összedőlnek. Kár lenne értük, mert az utolsó hírnökei egy fáradságos mesterségnek. Pedig — alig fél évszázaddal ezelőtt — csak az oromi határban tizenegy malom működött. Ezeket egyelőre még a földrajzi nevek és az idősebbek emlékezete őrzi, meg azok a felvételek, amelyeket az egykori tulajdonosok, illetve azok leszármazottjai készítettek róluk. Az oromi szélmalmok hőskora a múlt század kilencvenes éveiben volt, a századforduló tájékán még újakat is építettek, pusztulásuk már a két világháború közti időszakban megindult, de a legtöbbet az ötvenes évek végén bontották le. 1950-ig még működtek, de a nagy adók miatt a szélmolnárok sorban beadták az ipart, és a malmok elveszítették gazdasági jelentőségüket, nem javították őket, s a legcélszerűbb megoldás az volt, hogy lebontották. A téglát felhasználták az építkezéseknél, a faszerkezetet eltüzelték, csak néhány vasrúd maradt meg az egykori tulajdonosoknál ós néhány elsárgult fénykép. Nagy megrázkódtatás lehetett a malmok lebontása a molnárok számára, mert Vajda Ferenc adatközlónk még fényképeket is készíttetett a bontás különböző fázisairól. Az ó visszaemlékezéséből állítottuk össze az oromi határban álló malmok jegyzéket, valamint azokat a szakkifejezéseket, melyeket a kanizsai molnárok használtak. Vajda Ferenc 1910-ben Ormon született, abban az időben, amikor a helység még nem volt önálló község, hanern a kanizsai határhoz tartozott, s a város tanyái voltak ebben a határrészben. Ő már nem, de a szülei Kanizsára jártak haza, ott is temették el őket. Főfoglalkozását tekintve nem volt molnár, de mivel bátyjával közösen örökölték a malmot, ha szükség volt rá, ó is őrölt, tehát a malom működését, az itt használatos kifejezéseket jól ismeri. Az oromi határ legtávolabbi pontja Ostorkán-L/storAán volt; itt húzódott a hármas határ Kanizsa, Martonos és Szabadka között. Tanyák voltak ezen a területen is, az itteni szállásiak három szélmalmot is igénybe vettek. A Mélkúti