Zentai Tünde: Domus Rusticae Baranyienses: A baranyai parasztházak változása a 18. század végén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)
Baranya megye természeti, politikai, helyrajzi leírása 1785-1786-ban
dos Lateres ipsi conficere non sciunt." 116 A szomszédos Marócsán sem tudnak vályogot vetni. Egyes hegyháti falvakban, például Jágónakon és Csikóstöttösön 1786-ban mégfa és sövény épületekben laknak, de már „tanulják" a szilárd anyagú építkezést? 17 A Szentlőrinci járás több falujában arra panaszkodnak, hogy a talaj nedves és homokos, s ezért nem megfelelő tégla készítésre (Dencsháza, Katádfa, Botyka, Kispeterd, Nagypeterd, Hernádfa, Mónosokor, Ózd, Drávapalkonya, Drávacsehi). Nagypeterdről azt írják, hogy „Faházaik vannak, amire igényt is tartanak, mert a föld téglakészítésre alkalmatlan és nehezen kezelhető." 1 A Bellyei főhercegi uradalom több telepes falujában, köztük Keskeden, a kolónusoknak fából épített házaik vannak, mert amikor letelepítették őket, életüket erdőirtással kellett kezdeniök, s így bőven nyertek épületfát is. A keskendi telepesek németek, Vörösmarton mind a magyaroknak, mind a németeknek „rezolúció" előtti faházaik vannak, azóta azonban, mivel fát nem utalnak ki számukra, döngölt földből vagy nyers téglából építkeznek, csakúgy, mint az említett keskendiek, akiknek a faépítkezést csak az irtás alkalmából engedték meg, az új házakat már nekik is vertföldből vagy vályogból kell építeniök. A kőépítkezéssel kapcsolatban már kitértünk arra, hogy Lak népét „léha nemtörődömség"-gel vádolják, mert nem élnek jobban a kővel és nem alkalmazkodnak a királyi utasításokhoz. Ezzel az elmarasztoló ítélettel másutt is találkozunk. Hidason például a magyaroknak vetik szemükre, hogy még mindig többnyire fából, sárból és sövényből tákolt házakban laknak, holott a határban jó építőkő található, és a helyi németek vályogot is vetnek. A Descriptio úgy látszik, elfogadhatónak ítéli az árvízveszélyt, a rossz talajadottságokat, és félig-meddig megértéssel szól a szegénységről, amelyek mind a faépítkezés továbbélését segítik. Elítéli azonban a parasztok maradiságát és engedetlenséget, amellyel az újításokhoz és a felsőbb királyi akarathoz viszonyulnak. Elemzésünkből úgy tűnhet, hogy néhol kevés kritikával kezeljük a leírás adatait. Talán ezt a benyomást keltheti a szilárd falak nagy arányának kimutatása. Különösképpen, ha arra gondolunk, hogy RúzsÁs Lajos a baranyai parasztság 18. századi monográfiájában azt írja, hogy a jobbágyok az 1780-as évekig fából rótt házakban élnek. Az álatala megrajzolt kép azonban túl általános. Mérlegelnünk kell az összeírok, a járási szolgabírák motivációit. Ők a földesúri érdekeket képviselve főleg a faépítkezés ellenében lehettek elfogultak, s így érdekükben állhatott azt minél több helyen hangsúlyozni. A Descr/ptiocé\\a ugyanis nem a megye reprezentatív bemutatása volt, mely esetben számolnunk kellene a valóság idealisztikus ábrázolásával, amint azt a 19. század eleji megyei leírásoknál tapasztaljuk. 4 Ugyanakkor a leírók tárgyilagosságát ellenkező irányba befolyásolhatta az a szándék, hogy közeledjenek a királyi előírások követelményeihez. És valóban vannak olyan falvak, amikor nem érezzük elég őszintének azt a választ, hogy mindenki a királyi rendelkezések szellemében építi házát. Mindamellett nem lehetett túl nagy eltérés az építőanyagok általuk följegyzett elterjedése és a valóságos helyzet között. Az 1770-es évek előtti állapotok jellemzési. 314. "7 IV. 58., IV. 64. "8 I. 291, 234, 297, 299, 300, 304, 308, 318, III. 87, 92. 119 „Domos habent ligneas, asserunt enim glebam pro Conficiendis lateribus ineptam esse, et inhabilem." I. 291. 120 Keskend I. 43. Lásd még Udvardot I. 69! 121 Vörösmart, Baranyavári járás. I, 54. 122 11 252. 123 RÚZSÁS Lajos 1964. 92. 12-» BAYER (Márton) 1822 3-36.; STRÁZSA Y János 1823. 28^63.