Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK
építményeiket 125 . A történeti forrásokban fellelhető kelence-adatokat az említett kutatók egyértelműen a kerített méhesekkel azonosították, s így azok elterjedését is ennek megfelelően mutatták ki. BALASSA M. Iván az eddig ismert történeti anyag vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy „a kelence a Kárpát-medence keleti felének egykori szóhasználatában nem kerített méhest, hanem általában méhest jelentett" 126 . A Szabolcsban fellelt kelence-adatok ez utóbbi megállapítást támasztják alá. A néhány kelencénél megadott méretek azt bizonyítják, hogy ezek ugyanolyan nagyságú építmények voltak, mint más, méhes névvel jelölt épületek, pl. a Lúgoshoz tartozó Szennyes-pusztán Patay József épületei között szerepelt „1 Méh Keléntz, 14 ölles hosszaságú, 1 öli szélességű Patits fallal Zsúp fedéllel" 25 frt becsértékben, de ugyanitt Patay Istvánnak is volt egy 100 forintra becsült, 16x1 öles „méh Keléntz"-e. A méhes ill. a kelence néven összeírt építmények anyagában nem volt eltérés (az előbb említett Patay Józsefnek lajstromba vették egy 15 öl hosszú, 1 3/6 öl széles, paticsfalú és szalmafedelű, 80 frt-ot érő méhesét is), s így egyértelműnek tűnik, hogy csupán ugyanazon épületfajta más—más néven való említéséről beszélhetünk. Ezt mutatja, hogy tobb településen ugyanolyan vagy hasonló értékűre becsült méheseket és kelencéket is összeírtak. A kelence elnevezés Pazonyban és Szentmihályon szinte kizárólagos volt (az előbbi helyen 9 ,,méh kelentz" és 2 „méhes", az utóbbin 15 „méh kelentze", „méh kelentz" vagy „méhes kelentz" és 1 „méhes" került a listára), máshonnan csupán egykét erre vonatkozó adattal rendelkezünk. A térképünkön feltüntetett kelence-adatok tehát csupán a szó, s nem a típus földrajzi elterjedését vannak hivatva szolgálni, s így illeszkednek be a SZABADFALVI József által közölt térkép erdélyi, szatmári és zempléni adatai közé, mintegy összeköttetést biztosítva ezen területek között 127 . Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét sem, hogy az egykori Szabolcs megyében is voltak kerített méhesek a tárgyalt időszakban, hiszen a szatmárihoz és a bodrogközihez hasonló természeti környezet itt is megtalálható volt, de erre forrásainkból nem nyertünk információt. Méheseink — amennyire az adatokból kitűnik — féltetősek voltak. Ezt véljük kiolvasni a következő adatból is: a Nagykálióhoz tartozó Kis Cserén írtak össze egy zsindellyel fedett, 8 és 1/2 öl hosszú méhest, melynek éghető részei között \&tzuláp, 8 belső apróbb szulápok, méhkasokat tartó deszkák szerepeltek, s az épület körül volt deszkázva. Az utolsó kitétel, mely szerint a méhes körül deszka volt, kerített méhesre is utalhat, a több mint 15 méteres hosszúság és a 18 hosszabb ill. 8 rövidebb oszlop elégnek tűnik ahhoz, hogy ilyen méhest sejtsünk az adatok mögött, ám az adat a méhes elejére a felmelegedés ellen felszegezett deszkákra is vonatkozhat. Ugyancsak félereszes lehetett az a gávai méhes is, melynek „hátulsó része deszkából" készült. A fenti idézetekben több adat is található, melyek a méhesek szerkezetére utalnak. Ezek rendszerint tölgyfa ágasra épült, szín formájú épületek voltak (néhány helyen méhes szín néven is összeírták őket), s az oszlopok közét nagyrészt deszkával töltötték ki, „kerítették be". Gyakori volt a sóVeTj/fonású, patits falú méhes is. A Pazonyhoz tartozó Simai-pusztán állt „Egy újonnan épült Méh Kelentz 4 öles hoszú 125 SZABADFALVI J. 1956. 455. 126 BALASSA M. I. 1971. 86. 127 SZABADFALVI J. 1956. 461.
