Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK
nagyfalu); ezeket néhány kivételtől eltekintve adófizetők tulajdonában írták össze, pl. Tiszanagyfaluban „egy 4 öles peiyvás tölgy fa czulápokra nád oldala, fenyő tetővel, nád és zsúp fedél" 40 frt értékben. Néhány más anyagból készült, nemesek, nagybirtokosok kezén lévő épületet is lajstromba vettek az összeírok: Bogáton „mereglje oldalú" Tiszanagyfaluban, Jákón és Ibrányban fenyődeszkával kerített, a többinél általában nagyobb méretű és jóval magasabb értékűre becsült „peiyvás magazint" jegyeztek fel. Pazonyban egy vályogfalú épületben kapott helyet a pelyvásól is. Az épületek tetőszerkezetére utaló megjegyzések igen ritkák. Az imént említettünk egy szennyes-pusztai pelyvásszínt, amelyik szarufás szerkezettel bírt. Van két másik adatunk is, de ezek szelemenes megoldásra utalnak: Tiszanagyfaluban egy horgasra épült sövényoldalú pelyvást írtak össze, míg Lúgoson egy ugyancsak ilyen értelemben használt kabola fákra készült paticsoldalú, ágasokon álló szalmás, 6x3 öles pelyvást birtokolt Patay István. Az épületek tetőhéjazatára vonatkozó adatok azt mutatják, hogy azokat kb. 2/3 arányban náddal fedték, míg a hiányzó 1/3 részt szalmával, zsúppal, gazza\, valamint kis hányadukat gyékénnyel vagy kákával borították. Pelyvásaink vagy törekeseink nagy részét egymagában álló épületként vették számba az összeírás során; „Az Alföldön a különálló pelyvatároló újabb építmény — írja PALÁDI—KOVÁCS Attila összefoglaló munkájában 98 , de adataink nagy száma és területi eloszlása, valamint az, hogy a társadalom minden rétegének épületei között megtalálhatóak voltak már az 1840-es években, ellentmond megállapításának. Ez nem jelenti azt, hogy minden esetben különálló épületekről lenne tudomásunk: igen sokszor találtunk istállóval egybeépített (ez volt a leggyakoribb), szekérszínnel, tengerigóréval, sertésóllal egy fedél alatt álló pelyvást, törekesta lajstromban. A már korábban Nádudvarról említett „polyva és tőzektartó szín", vagy a Bújon összeírt „szemtartó pelyvással" arra utal, hogy egy épületet különböző célokra is felhasználtak. Egy nagymadai adat megerősíti a fentieket: Bay Istvánné törekes óljában 5 szekér lencseés lednekszalmát találtak az összeírás idején. A nagyobb birtokosok általában csűröskertekben, szérűskertben vagy a majorban adtak helyet ezen épületeiknek, hiszen így nem kellett a szemnyerés helyétől messze szállítani a takarmányozásra szánt mellékterméket. Orosról és Tiszadobról jegyezték fel, hogy adófizetők pelyvásai a kertben voltak. Dohányos épületek „A Nyírség valódi hazája a dohánynak. 100 000 q dohány, melyet debreceni néven ismerünk, főleg Szabolcsból kerül ki... Valódi vidéke a dohánytermesztésnek: Nagykálló, Rakamaz, Vencsellő környéke. Jóság tekintetében a paszabi ismeretes" — írta FÉNYES Elek 1839-ben megjelent munkájában 99 . A fenti adatot megerősíti az, hogy Nagykálló külső kertjeinek egy részét dohányos kert néven említették az összeírás során; más adatok szerint azonban a megye dohánytermesztése ekkor még nem volt számottevő, a dohánytermesztő megyék rangsorában Szabolcs csak a 7. helyen állt 100 . Nagyobb méretű termőterületnövekedés csak a XIX. század végén következett be. 9 8 PALÁDI-K. A. 1979. 467. 99 Idézi: NAGY D. 1973. 178. 1 00 DOBROSSY I. 1978. 6.
