Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK

a helyzetet, hogy adataink csak igen ritka esetben teszik lehetővé az állványos és a lábas csűrök elkülönítését, hiszen mindkettő szerkezetét oszlopok tartották. Forrásainkban zömmel ágasokra, oszlopokkal, czu/ápokra épült csűrök szerepelnek, mégpedig a megye minden részéből, így még a területi elhatárolás sem segít a típusok meghatározásában. Talán csak a lábas csűr (Dada) és a fa lábakon álló csűr (Fényeslitke) néven összeírt építményeket lehet egyértelműen a második típusba sorolni. Az, hogy néhány telken talpon álló (Kállósemjén, Petneháza) vagy alfákra épült (Szakoly) csűröket is összeírtak, azt a feltételezésünket támasztja alá, hogy a fentebbi neveken jelzett csűrök oszlopainak alsó végét a földbe ásták; ebből viszont az következnék, hogy a nem talpgerendákra épült változatok voltak túlsúlyban (bár erre csak egyetlen adatunk van Kisvarsányból, ahol a leégett „csűrtől maradt ágas töveket" becsülték meg). Az itt tárgyalt csűrtípusok faoszlopainak közét rendszerint valamilyen fallal látták el (csak Pazonyból rendelkezünk egyetlen olyan adattal, hogy a csűr fal nélküli volt). Leggyakoribbak a vesszővel befont falú épületek voltak, forrásainkban patits, patsit, vesszőből font oldalú jelzéssel szerepelnek. Csupán 3 településről van adatunk arról, hogy az ilyen falat be is tapasztották (Lúgos, Mada és Nyírbéltek). Az utóbbi helyen egy 11 x 6 öl alapterületű csűr oldalához 8 szekér patits, 1 frt 30 xr értékű karó kellett, s a tapasztást 70 forintért végezték el 1847-ben. 1844-ben egy tanúvallomásból arról értesülünk, hogy Magyon Rosenberg Izrael új csűrjét Salamon Mózes máriapócsi lakos többedmagával tapasztotta, de ebből nem derül ki világosan, hogy az oldalát vagy a padozatát tapasztották-e? Kb. fele olyan gyakoriak voltak a deszkaoldalú csűrök. Legtöbbjük fala fenyődeszkából készült, de van adatunk olyan csűrre is, melynek „oldala Tölgy fából" állt (Szakoly). A lábas csűrök némelyike tégla vagy kőoszlopokon állt (Búj, Gáva, Kisvárda), ezek azonban csak egészen nagy földbirtokkal rendelkezők tulajdonát képezték. Ugyancsak a nagybirtokosok épületei között írták össze a harmadik típusba, a falas csűrökhöz sorolt épületek zömét. Különösen érvényes ez a téglafalú csűrökre, hiszen ebből az építőanyagból csak azok tudtak építeni, akik maguk égettek téglát. Ezt a feltételezésünket alátámasztja, hogy azok, akik téglafalú csűrt építettek, egyéb épületeik legtöbbjét is ilyen fallal készítették (pl. Bek Pálné épületei Bökönyben vagy Tégláson, gróf Károlyi György lugosi, herceg Esterházy ajaki, kisvárdai és más helységekben lévő gazdasági és lakóépítményei stb.). A megye északi részének csűrös zónához tartozó néhány településén földfalú csűrök is épültek. Gáván vályog- és sárfalú, Rakamazon több vert- és vályogfalú csűrt írtak össze — az oszlopokon állókon kívül. Gáváról és Tímárról arra is van adatunk, hogy a sár- ill. vályogfalú csűröket kő fundamentumra emelték. Tímáron ifjú Vatamány János új csűrjét imígyen foglalták írásba: „Egy tíz öl hosszú, és hat öl szélességű Kő fundamentomra vállyog falból épült újj ízlésű nagy Csűr, mellynek teteji az áts munkára nézve jó fenyő fa — fedőlékje egésszen náddal van bé kötve". Nem tudjuk, hogy az itt említett „újj ízlésű" megfogalmazás mit takar; feltételezzük, hogy — mivel a településen oszlopokra épült csűrök is voltak — a kő alapra emelt vályogfal számított újdonságnak. A fenti községeken kívül még három másik településen írtak össze vályogfalú, vályogoldalú csűröket (Kércs, Pazony, Tura), de ott mindegyik nagyobb birtokosok tulajdonát képezte. A csűrök egyes részeinek nevét a források nem közlik. Csupán egyetlen helyen (Fényeslitkén) írtak össze egy 9x6 öles fiókos csűrt. Főleg a megye csűrös települé-