Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK
hegyvidéki településekről közöl hasonlókat LEHOCZKY Tivadar a múlt század végén megjelent munkájában 78 , s valószínűnek látszik, hogy a Szentmihályon „tiszahátinak" nevezett sertésólak eredetét éppen itt kereshetjük. Feltételezésünket alátámasztandó, azt is megemlíthetjük, hogy a Tisza ideális lehetőséget nyújtotta szétszedett épületek vízi úton való szállítására. E disznóólak fala tehát lehetett akár zsilipéit technikával készült deszka vagy bárdolt gerendákból összerótt borona, mindenképpen meg akarták őket különböztetni a helyben, hasonló technikával készített ólaktól. Alig néhány településen, és ott is csak elenyésző számban jegyeztek fel fa „talpra" vagy „gerendákra" épült disznóólakat (Bogdány, Gáva, Lúgos); ennek hiányát kissé furcsálljuk, mivel a zsilipéit deszkafalas építmények megfigyeléseink és a szakirodalom szerint általában talpgerendásak szoktak lenni 79 . Ezek az ólak rendszerint nem voltak földhöz rögzítve, mint arra egy vajai adat is utal: Hunyady Károly volt jegyző többek között egy 8 frt-ra becsült „sertés hídlás ólát" vitte magával a szomszédos Őrbe; a Bogdányban több portán összeírt „mozdíthatatlan deszka hizlaló" egyrészt arra utal, hogy voltak olyan deszkából készült disznóólak is, melyeknek oszlopait a földbe ásták, másrészt kimondatlanul arra is utal, hogy azokat a deszkaólakat, melyeknél ezt nem jelezték, a helyükről elmozdíthatták, tehát azok talpasak lehettek. A feltételezett szentmihályi adatokon kívül más helységekből is vannak olyan feljegyzéseink, amelyek gerendákból összeállított disznóólakra vonatkozhatnak: Keresztúton az összeírásban pontosan elkülönítették a sövény, a deszka és a „fából való" ólakat (utóbbiak az összes épület 24%-át tették ki), amelyek minden esetre azt jelzik, hogy nem deszkaépítményekről van szó. Kállósemjénben egy „vastag fából készült" sertésólat jegyeztek fel, amely szintén ilyen épületre utalhat. A karókból összeállított, a leásott karóból, a fennálló karókból, a kollátból, a hasított fából vagy karóból formában összeírt ólak az igénytelenebb, olcsóbb, a helyben található anyagokat maximálisan felhasználva készített épületeket jelölték. A cu lápokon, oszlopokon, ágasokon álló disznóólak oszlop közeit a deszkán kívül többféle más anyaggal is kitölthették. Ezek közül a legjelentősebbek a vesszőből font falú disznóólak voltak. Sövény, sövényből font, vessző, vesszőből font, fonott ól, tapaszos, patics, ágasokra patitsra neveken 37 településen írtak össze épületeket. Ezek aránya több helységben igen magas százalékot ért el: Tiszadobon 53,9%, Kállósemjénben 47,3% volt, de Visson a 20%-ot, Bújon, Tiszaladányban, Prügyön és Gáván a 10%-ot is meghaladta. Vesszőből font falú sertésólak nem csupán adófizetők, hanem nemesek tulajdonában is voltak, bár igaz, hogy az előbbiek épületei között nagyobb arányban fordultak elő, pl. Tiszadobon 56,6%—43,6% volt az arány az adózók épületei javára, s míg Gáván a nem nemesek disznóólainak több mint 1/4 része volt sövényvagy paticsfalú, a nemesekéi között csupán 8,8%; Visson az adófizetőknél 28,6 volt a vessző- vagy sövényfalú sertésólak százalékos aránya, a nemeseknél viszont egyet sem írtak össze belőlük. Sövényfalú disznóólakat rendszerint olyan portákon jegyeztek fel, ahol más épületek is készültek hasonló anyagokból (Balkányban pl. Horváth András „két sövény góréja, egy sertés sövény óla és egy sövény marha óla öszvesen egymás mellett lévén" 50 frt becsértékű volt). 78 LEHOCZKY T. 1881. II/483. 79 BALASSA M. I. 1977. 331.
