Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
LAKÓHÁZAK
feljegyzés említ, de nem lakóházból, hanem a gúti csárdából egy 6 frt értékű „konyha kementzét". FÜSTELVEZETÉS Területünk a lakóházak füsttelenítése szempontjából teljes egészében a szabadkéményes zónához tartozott — mint azt a BARABÁS Jenő munkájában közölt térkép egyértelműen bizonyítja 61 . Az összeírás és a hozzá kapcsolódó iratanyag szerint a XIX. század közepére megyénk minden részén a lakóépületek kéményesek voltak. Erre igen nagy figyelmet fordítottak a megyei szabályrendeletek már a század első évtizedeiben is, s nemhogy a kémény nélküli házak építését nem engedték, hanem még a rossz kéményeket is azonnal leromboltatták 62 . Egyetlen adatunk van egy ideiglenesen kémény nélkül való házról: Keresztúton egy lakóháznál kiütött tűz kivizsgálásakor az egyik tanú így vallott: „az igaz, hogy kémény nem volt, mivel csak a' múlt nyáron építették a házat, a' kémény építésre még tehetségek nem volt." A kémény a konyhának, p/farnak vagy füstháznak nevezett helyiség egy része fölötti teret borította be. Néhány feljegyzés a kéményt tartó falakról (Kisvárda, Nagymada), gerendákról (Sáp), más részük a kémény hátulsó gerendájáról, szarufájáról (Balkány, Tiszalök) tett említést. Utóbbi adatok arra vonatkozhatnak, hogy a kémény nem a konyha egészét, hanem annak csupán egy részét borította be, mivel hátsó része nem a falon, hanem egy gerendán nyugodott. A pitvarban a kémény alatti füstfogó gerenda az elöl boltíves kéménylábak meglétére utalhat (Balkány, Szentmihály). A szabadkémény nevet csupán Nagykállóban írták le, a többi helyen csak a kémény szót jegyezték fel. A kémény alkotórészeit is igen kevés helyen nevezték meg: Kisvárdán kémény alját, Nagymadán a kémény boltozatját és sípját említették. A kémények anyagáról - különösen ott, ahol azok is éghető anyagokból készültek — bőven vannak információink. Az összeírásban nem, a tűzesetek kapcsán azonban több helyen is feljegyeztek nádból való kéményeket, hiszen a „korhadt nádú kémény" Polgáron vagy Kisvárdán az, ahol ,,a' Kémény nádból volt készítve, de már tapassza le omladozott, s belőlle a' nád le fele tsüngött" igen nagy szerepet játszott abban, hogy a ház leégett. A tűzrendészeti szabályok tiltották a tűzveszélyes anyagú kémények javítását, s ezzel azok kicserélését szorgalmazták 63 , így nem véletlen, hogy a jegyzőkönyvekben több helyen kiemelték: a kémények „erős tapaszokkal" vagy „jól meg tapasztott" állapotban voltak az égés után is (Apáti, Nagykálló, Sáp), hiszen tulajdonosaik így nem estek el a biztosítási összegtől. Az adatok többsége a kémények sípjára, a tulajdonképpeni kéményfejek anyagára vonatkozik. A nádból készült, jól megtapasztott füstelvezetőkön kívül vesszőből font kéményre is van — igaz, csupán egyetlen — adatunk Tasról, ahol egy cselédházon találtak ilyet az összeírok. Fakéményt igen sok településen számbavettek: Kiskállóban pl. az 52 lakóház közül a rublikák szerint 50-en volt fa-, kettőn (mindkettő kocsma) kőkemény. Kéken az adófizetők házainak több mint 80%-ánál írtak össze fából való 61 BARABÁS J. 1970. 278. 62 A XIX. századi építési szabályrendeletek elemzését lásd: PÁLL I. 1984/e. 63 PÁLL I. 1984/e. 3.
