Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

LAKÓHÁZAK

kötött 'sup fedéllel" ellátott birkaaklát írták össze, ami a teregetett és nem felvert technikára utalhat. Tiszabezdéden a terminológia keveredésére találunk példát, ami — bár nem lakóházról jegyezték fel — az adatok értékelésének nehézségét mutatja: az összeírásban mind a „felvert szalmával kötött", mind pedig a „felvert 'suppal fedett" megnevezés előfordult. A tetőfedésre szolgáló zsúpkévék ára Nyírbélteken 3 xr volt 1846-ban, ami százas tételbe átszámítva 5 frt-ot tett ki; ugyanennyi kéve Balkányban 1844-ben 7 frt-ba került. Felhasználásra váró zsúpot is említettek az összeírok: 5 négymarhás szekérre való, kévébe kötött „gabona zsup szalma" volt Szeremley Györgynek a Bökönyhöz tartozó micskei tanyáján 1844-ben (gabonán vidékünkön a rozsot értették és értik ma is), Kralovánszky András pedig a Pazonyhoz tartozó Császárszálláson egy 7x3 öles kazalban tárolt zsúpot. Balkányból és Nagyvarsányból is van adatunk egy—egy épületre elegendő, a falubeli telken összerakott 600—800 kéve zsúpszalmáról. A természetből gyűjtött tetőfedő anyagok közül a vízinövényeknek volt legfontosabb szerepük — mint azt a nád esetében már tárgyaltuk. Másik jelentős vízinövényünk a gyékény volt, amelyet főleg a megye északnyugati részén, a Tiszához közel eső települések lakóházainak tetőhéjazataként írtak össze. A Taktaközben fekvő Prügy, Taktakenéz és Tiszaladány, a Tisza túloldalán Tiszadada, a Bodrogközben Zalkod, a folyón átellenben Tímár (ez utóbbi községben minden második lakóépületet gyékény borított!) házainak 10—50%-át fedték ezzel az anyaggal. Ide sorolhatjuk még Balmazújvárost is, melynek nagy kiterjedésű hortobágyi mocsaras határában bőven termett a nád mellett gyékény is. A Rétközben és a Nyírség déli részeinek építőgyakorlatában is megtaláljuk a gyékényt mint lakóházak tetőfedő anyagát, bár nem olyan gyakorisággal, minta fentebb említett településeken. Adataink szerint inkább gazdasági-, mintsem lakóépületek fedésére használták ezt a növényt. A Rétközből a Nyírségbe is szállítottak gyékényt. Egy összeírás arról tudósít, hogy Kandel Kristóf székelyi marhahizlaló istállójának építéséhez Beszterecről, Nagyhalászból és Demecserből vásárolt 9000 kéve gyékényt, 100 kévénként 2 frt 30 xr-ért; ehhez járult még a fuvardíj, mely igen tetemes összeg, 1 váltóforint volt száz kévénként, így az összesen 3 frt 30 krajcárba számítódott. A tetőfedést egy nyíregyházi nádkötő végezte, így valószínű, hogy ugyanolyan technikát alkalmazott, mint az a nádtető készítésénél szokásban volt. Van adatunk Dögéből a nyírségi Pap községbe való gyékényeladásra is. Néhány helyen a káka is tetőfedő anyagként szerepelt, de ezt igen kis mennyisége és a két növény hasonlósága miatt a gyékénynél vettük számba. A megyében összeszámlált és tetőhéjazatukkal együtt összeírt lakóházak közel 5%-át sorolhatjuk ebbe a kategóriába. Egy másik, természetben gyűjtött növényi tetőfedő anyag a gaz volt, mely a térképen jól elhatárolható foltként jelenik meg a Nyírség középső és déli részének néhány településén. Ezt a szalmához hasonló, ám annál jóval hajlékonyabb növényt valószínűleg teregetett technikával rakták fel a tetőre. Aránya 9 településen ül. lakott helyen haladta meg a 10%-ot; közülük Adony, Bököny, Hugyaj és Újfehértó lakóházainak több mint 1/3-a, Mártonfalva és Pusztabagos lakóépületeinek pedig több mint fele voMgaztetős. Az egész megyében összeírt házak közel 5%-át fedték ily módon. A fazsindelynek a megye népi építészetében igen kis jelentősége volt, főleg nemesek, nagyobb birtokosok és zsidó bérlők lakóházait, közösségi épületeket, fogadó-