Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
LAKÓHÁZAK
kat, kocsmákat fedtek vele. A grafikon is többségében olyan településeknél mutat ki viszonylag nagyobb százalékban zsindelyt, ahonnan csak a nemesek lakóházainak tetőfedő' anyagait ismerjük. A zsindelyt a Tiszán Máramarosból úsztatták le, így nem véletlen, hogy elsősorban a folyóhoz közeli települések építőgyakorlatában találkozunk vele. Azon kívül, hogy a zsindely fenyőből készült, csupán egyetlen adatot találtunk annak készítési technikájára: Károlyi Györgynek a lugosi felső kocsmánál épült új házánál az egész fedél „falczólt fenyő zsindely"-ből állt. Több helyről vannak adataink a zsindely és másfajta tetőfedő anyagok kombinált alkalmazásáról: az épületek egy részénél az eresz (s ezáltal az egész tető) élettartamát meghosszabbítandó, 4—5 sor zsindelyből készítettek szegélyt vagy prémezetet a nád, szalma, zsúp vagy gyékénytetőkre. A fazsindely felhasználásában mutatkozó különbségeket a nemesek—nem nemesek épületeinek összevetésekor látjuk majd. Egyébként a megyében a lakóházaknak alig 2,5%-át fedték ezzel az anyaggal. Hasonló a helyzet az égetett cserép („cserépzsindely") lakóházak tetőhéjazataként való alkalmazásánál is. Igaz, hogy ezt az anyagot nem távolról kellett szállítani, mint a fazsindelyt, hanem helyben készültek, de csak egypár település nemeseinek, zsidó bérlőinek néhány lakóházát és a közösségi épületek egy részét fedték ezzel az anyaggal. Egynéhány uradalomnak saját cserép- és téglaégető műhelyei voltak, Nádudvaron még egy „Cserép égettető társaság" is működött, ám ez még arra sem volt elegendő, hogy az adott birtok valamennyi épületét ellássa termékeivel. Szentmihály, Fényeslitke, Nyíregyháza, Nádudvar cserépégetőinek munkája eredményeként a megye lakóházainak alig fél százalékát borította cseréptető az 1840-es években 47 . Korábban már többször utaltunk rá, hogy eltérések voltak a nemesi ill. a jobbágyi—paraszti építőgyakorlatban a lakóházak építésénél, a felhasznált anyagoknál. Ez a tetőfedésre használt anyagokra is igaz. Az összeírás alapján lehetőség nyílt 24 település lakóházai fedőanyagának összevetésére. Ha végigtekintünk az adatokon (lásd a 7.sz. táblázatot), az első szembetűnő sor a zsindely tetőhéjazatról a fentebb említetteket támasztja alá. Szinte kivétel nélkül csak a nemesi tulajdonú lakóházaknak volt ilyen tetőhéjazatuk, néhány más helyen főleg a haszonbérlők épületei jelentettek kivételt. Ugyanez mondható el a cserépről is. Sokkal nagyobbak a lágyszárú növényekben mutatkozó eltérések. Legjelentősebbnek tűnik a náddal történt fedésnek a nemesek épületei javára billenése: legnagyobb különbségek Cserepeskenéz, Kércs, Lúgos, Bököny, Mártonfalva és Újfehértó esetében tapasztalhatók. Az első háromnál az adófizetők épületeinél a szalma, az utóbbi három településen az olcsóbb gazfedél ellentételezte a nemesek nádtetőit. Biri adózóinak lakóházainál a „nád és gaz" megjelölés szerepel az összeírásban, így nem tudjuk pontosan elkülöníteni őket egymástól. Kenézlőn is nagy a különbség a két társadalmi réteg lakóépületeinek fedésénél: míg a nemesek házait közel egyforma arányban, 1/3—1/3 részben fedték náddal és gyékénnyel, 1/4 részben zsúppal, addig az adófizetők épületeinek több mint4/5-ét borította nádtető. Taktakenézen a nád és a gyékény, Szakoly ban a szalma és a zsúp, Prügyön a gyékény és más anyagok jelentik a legkirívóbb kivételt. Néhány településen közel egyforma arányokat találtunk a nád (Gáva, Jákó, Mihálydi, Nagykálló, Őr, Prügy, Szakoly, Tiszadada, Tiszadob, Tura, Viss), a gyékény (Mártonfalva, Viss), a zsúp (Adony, Bököny, Őr, Sza4 7 Bővebben lásd: PÁLL I. 1986/a.
