Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)
LAKÓHÁZAK
adottságok eredménye, mivel az adatok a község közvetlen környezetében lévő településeken a szalma helyett a zsúptető kiemelt szerepét mutatják. Úgy tűnik, mégis a második feltevésünk a helytálló, mivel a szomszédos Rakamazon és a Tisza túloldalán fej<vő Zalkodon is viszonylag jelentős számú épületet fedtek szalmával, így a területen mind a zsúp, mind a szalmafedés gyakorlata élhetett. Az értékelhető adatok szerint a szalma volt a megye lakóházainak második legfontosabb tetőfedő anyaga: minden hetedik házat ezzel fedtek, ám a fedési technikára az összeírásban nincs utalás. Bizonyára az ún. teregetett szalmatetőt alkalmazhatták területünkön (erre a recens kutatások is szolgáltatnak adatokat 46 ), a taposott szalmás, meredek hajlású tetők a tőlünk keletebbre fekvő megyék (Bereg, Szatmár) lakóházainak sajátosságai közé tartoznak. A rozstermés területi megoszlásával hozható kapcsolatba a másik, szintén termesztett gabonanövényből készült tetőfedő anyag, a zsúp elterjedtsége is. Három góc olvasható le a térképről: a legfontosabb a megye északi, Tisza melletti részén fekvő néhány település, melyek közül Rakamazon, Szabolcson, Tiszanagyfaluban, Zalkodon és Visson az 50%-hoz közeli vagy azt jóval meghaladó arányban volt jelen ez a tetőfedő anyag. Másik góc a Nyírség nyugati részén fekvő Bököny, Szakoly és Újfehértó, ahol bár kisebb, de a 10%-ot meghaladó arányban találtak zsúptetőt; a terület majdnem mindegyik községében volt néhány százalék zsúppal fedett lakóház, de ezek nem határozták meg az utcaképet. A harmadik, zsúpot is használó terület a megye keleti részének néhány települését foglalja magában, melyek közül Őr és Nyírbakta emelkedik ki a maga 14 és több mint 42%-os arányával. A források a zsúptetők fajtáira vonatkozó adatokkal is szolgálnak. Nyírbaktárói kicska, Gáváról sáros kicska fedésű épületeket is említenek [kicska - egy zsúpkéve); az utóbbi adat a belülről tapasztott tető ottani előfordulására utal. Sajnos, ezt az érdekesnek tűnő adatot nem tudjuk megmagyarázni, mivel nincsenek pontosabb információink erről a fajta tetőről. Lehetséges, hogy a Mária Terézia által rendeletben is szorgalmazott ún. „habán" tetőkről lehet itt szó; arra nem gondolhatunk, hogy a megyében máshol feljegyzett, padlás nélküli földházak belülről betapasztott fedeléről van itt is szó, mivel a Gáván összeírt 6 ilyen épületnek kő- vagy fakéménye is volt, s ez kétségessé teszi a tűzveszély miatti belső tetőhéjazat-tapasztást. Tapaszos házról és istállóról egyébként Nádudvarról is van adatunk, de itt sem tudjuk pontosítani az épületfajtát. Más, a zsúptető készítésére vonatkozó feljegyzések is szerepelnek az iratok között: Rohodon „szalma suppal köttetett" paticsos falú nemesi házról esett említés, s Biriben is egy épületet — igaz, istállót — a rajta lévő zsúp kötésével együtt becsültek fel. A „nádkötő" mintájára képzett „zsúpkötő" mester megnevezés alapján (pl. Nyírbélteken) feltételezzük, hogy mivel az adatok szerint a nádtetőt felvert technikával készítették, a zsúptetőkészítésnek is megvolt ez a szokása Szabolcs megyében. Erre utal, hogy lakóházak és gazdasági épületek kapcsán vegyesen említettek zsúp és nád alapanyagot, ahol a zsúp adta a tető nagy részét, a nád szegesre vagy „borításra" szolgált (Kislétán istálló, Nyírbélteken marhaakol fedését oldották meg ily módon). Hasonló vegyes tetőhéjazatra vonatkozik egy másik kislétai adat is, ahol egy 6 1/2x3 öles alapterületű lakóház fedésére 100 kéve nádat és 3 szekér szalmát használtak fel, ezen kívül a padlást még külön 150 kéve nádból készítették. Kopócsapátiban Szmretsányi Lajos „simán 46 DÁM L. 1982. 54—55.
