Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Összegzés

többi tetőfedő anyag esetében is kimutathatók társadalmi rétegek szerinti különbségek: kitűnt, hogy nádhéjazat a nemesek épületeinél volt nagyobb arányú, ugyanazokon a településeken az adózók ehelyett szalmával, gazzal fedték épületeiket; más tetőfedő anyagoknál is fennállt ez a különbség, az adófizetők a könnyebben és olcsóbban beszerezhető anyagokat részesítették előnyben. A lakóházak alaprajzi elrendezésénél a helyiségek hosszanti tagolódása volt túlsúlyban (egysoros elrendezés), de a nagyobb vagyonnal rendelkezők (valamint a pócspetri német telepesek) lakóépületeinél a kétsoros elrendezés is kimutatható a megye több pontján. A nemesek építkezésénél a megyében szétszórtan több helyen L alaprajzú (ún. „görbe") házakat is összeírtak. Tornácokat szerte Szabolcsban számbavettek, de néhány települést kivéve ezek nagyobb birtokosok tulajdonában lévő lakó-, valamint közösségi épületek elülső, hoszszanti homlokzata előtt álltak. A tornácépítés szokása főleg a Rétközben és annak peremén fekvő néhány településen, főleg az ottani nemességnél mutatható ki jelentősebb mértékben, de az adófizetők házainál is feljegyeztek jónéhányat belőlük. Az adatokból az derül ki, hogy éppen az összeírás időszakában készült lakóházaknál kezdtek nagyobb mértékben elterjedni a tornácok az említett területen. A lakóházak vizsgálatánál az egyik legfontosabb eltérés a tüzelőberendezések milyenségében rejlik. Forrásaink igazolják a néprajzi szakirodalom feltevéseit, miszerint területünk átmenet a nyílt- és a zárttüzelős zóna között, s itt mind a kandalló, mind a kívülfűtős kemence megtalálható volt a lakószobákban. Az adatok a megye egész területéről elszórtan jeleztek adózók tulajdonában lévő kandallókat, ami általános elterjedtségüket tükrözi. Több olyan terminológiai keveredés figyelhető meg a múlt század közepi Szabolcsban (kürtő, tüze/ő - kandalló, kályha - kemence), amely Szatmár ill. Erdély felé mutat kapcsolatokat. A konyhai tüzelőberendezések közül maga a konyha nevű nyílt tüzelőhely ill. az ugyanitt lévő katlan érdemel említést, de szemtanúi lehetünk a nyílt tűzhely zárttá válásának is a masina vagy vaskonyha megjelenésével. A konyhai kemencékről, melyeket a néprajzi szakirodalom a megye északkeleti részének sajátosságai közé sorol, nincsenek adataink; elképzelhető, hogy megjelenésük a tárgyalt időszaknál későbbre tehető. A füstelvezetés szempontjából megyénk a szabadkéményes zónához tartozott. Adataink megyeszerte kimutatták a kémények meglétét, kémény nélküli házak építését és fenntartását a szabályrendeletek sem engedélyezték. Igen sok helyen írtak össze nádból ill. fából (=deszkából) készült szabad kéményeket, s a kő- (=tégla)kémények sem voltak ritkák. Az utóbbiak különösen a nemesek és nagyobb birtokosok épületein domináltak, bár az ő épületeik között is szép számmal összeírtak fakéményeseket. Az Észak-Nyírségből vannak adataink a szabadkémény alatti rész elfalazásáról, a füstház kialakításáról, ez azonban még igen ritkán fordult elő, gyakorivá válása később következett be. A gazdasági épületek között jelentős helyet foglalnak el az istállók; az ól és az istálló elnevezés keveredve jelent meg az összeírásban, bár az kitűnik, hogy összetételekben az ól a lábasjószágok közül a szarvasmarhák, az istálló a lovak férőhelyéül szolgált. Az ól elnevezésben a Nyírség középső és déli részein bizonyos túlsúly figyelhető meg.