Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vörös Hadsereg út, új lakóházak — 1982. SZNM F. 39. 713. Az összegezés másik célkitűzése, hogy megállapítsa, Báránd építészete mely területekkel mutat rokonságot. E területen, úgy tűnik, hogy a települési sajátosságokat, de még a lakóház alaprajzának alakulását se tudjuk haszonnal figyelembe venni, mert ezek csak általánosabb összefüggésekre utalnak. A felhasznált építőanyagok és az alkalmazott építésmódok terén már több hasznosítható eredményre jutottunk. Megállapítottuk, hogy Bárándon, igaz kis számban előforduló nádfalú épületek nem a sárréti, hanem a Nagykunságról leírt technikával készültek. Bárándon sem a csömpölyeg vagy fecskerakásos, sem pedig a vert falat nem ismerik, pedig ezek a Sárréten, de a Hajdúságban és a Dél-Bihari síkságon is széles körben elterjedtek voltak. Ugyanakkor a Nagykunságot is elsősorban a vályogépítkezés jellemzi, bár történetileg ott a fecskerakásos fal is előfordult. A födém és tetőszerkezet részelnevezéseinek vizsgálatakor a folyógerenda (keresztgerenda) — majorpang (sárgerenda v. koszorúgerenda) —fedélfa (szarufa) terminusegyüttesnél figyelemre méltó volt, hogy az egyes nevek ismertek ugyan más területeken is, de a három együtt és azonos értelemben csak a Nagykunságban használt. A lakóházak tüzelőberendezése Bárándon jellegzetesen az alföldi-, vagy középmagyar típushoz tartozó, hiányzik azonban, éppen úgy, mint a szomszédos Nagykunságon, a Tiszántúl nagy részén egykor ismert és használt szobabeli nyílt tüzelő, a kandalló. A tetőformák határvonala éppen a Sárréten keresztül húzódik, így csak azt tudjuk megállapítani, hogy Bárándon ismeretlenek a keleten általános csonkakontyos