Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)
A lakóház tüzelőberendezése egy negatív sajátossággal bír, a szobai kemence mellől hiányzik az a nyílt tüzelő, a kandalló, mely a Tiszántúl nagyrészén ismert volt 171 . Ez, az eredetében vitatott szobai tüzelőberendezés azonban a Tiszántúl egy vidékén, a Nagykunságban is ismeretlen 172 , így valószínű Báránd esetében sem az elérhető adatok hiányos volta miatt nem találtuk nyomát, hanem azért, mert itt a kandallókat korábban sem ismerték és használták. A tüzelőberendezés egyéb részei, így a konyhai középpadka, a konyha, a növényi anyagokból, nádból, napraforgószárból készített vázra rakott búboskemence, vagy az ezt felváltó, cserépdarabokból rakott cserépkemence mind formailag, mind technikai kivitelében és használatában is megfelel a Tiszántúl, esetenként az egész Alföldről ismerteknek. A tető formája a tüzelőberendezéseknél tapasztalhatónál jobb összevetést biztosít. Bárándon a nyeregtető kizárólagos, ezek a XIX. század közepe táján még nagyobbrészt tapasztott oromzatúak voltak. A század harmadik harmadától mind nagyobb számban deszkából készültek az oromzatok. Az oromzatok anyagának változása, a bárándi tapasztalatok alapján is, történeti fejlődés eredménye, ezért a tető formája az, ami összehasonlításra nyújt lehetőséget. DAM L. feldolgozása szerint a Berettyótól keletre eső sárréti falvakban jelentős a kiscsonkakontyos tetők száma. Az oromháromszög csúcsának lecsapásával, lekontyolásával kialakított tetőforma Furtán a 2 / 3-ot is eléri, de Darvason, Zsákán, Bakonszegen és Berettyószentmártonban is ilyen tetővel épült a lakóházaknak közel fele. Három, a Berettyótól nyugatra eső községben, Bihardancsházán, Nagyrábén és Bihartordán szintén jelentős a kiscsonkakontyos tetők aránya. Ettől nyugatra azonban, Sárrétudvariban, Szerepen és Püspökladányban valamint Biharnagybajomban uralkodóak, s az utóbbi esetben szinte kizárólagosak a nyeregtetők 173 . A Bihardancsháza—Nagyrábé—Bihartorda— Darvas határvonal tulajdonképpen része annak a nagyobb vidéket átszelő vonalnak, melyet GYORFFY I. vázolt fel a két tetőforma elterjedésének határán. Szerinte a nyeregtetős és a csonkakontyos tetők között Tiszafüred—Nádudvar—Püspökladány—Biharudvari—Biharnagybajom—Füzesgyarmat—Mezőberény—Békés— Békéscsaba a határvonal, ettől a vonaltól nyugatra a nyereg, keletre a csonkakontyos tető az uralkodó 174 . Figyelemre méltó az a megállapítása, mely szerint korábban ez az elterjedési határ nyugatabbra húzódott: a Tiszafüred—Tiszaszöllős—Tiszaszentimre—Kunmadaras és Karcag között, tehát a nyeregtető nyugatról kelet felé területeket hódít meg a csonkakontyos rovására 175 . Bárándon, mint láthattuk, a tornácoknak nincs meg az a gazdagsága, mely a Sárrétet általában jellemzi. Az 1880-as évekkel lezáruló régi építési stílust az oldaltornác jellemezte, egyszerű faoszlopokkal. Az 1880-as éveket követően terjedtek el a tört, tehát az udvari homlokzatnak csak egy része előtt húzódó tornácok, melyek rendszerint zártak voltak, s ennek hatására a korábbi nyitott tornácok is zárttá váltak. 171 L. KÓSA L. 1970. 82., DÁM L. 1975. 118. 172 GYORFFY I. 1942. 100. kk. 173 DÁM L. 1975. 73. 174 GYORFFY I. 1942. 94—95., Biharudvari azonos Sárrétudvarival, GYORFFY I. munkájában következetesen az előbbi nevet használja. 175 GYORFFY I. 1942. 94.
