Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Bogárhátú istálló fészerrel Mátyás u. 4. — 1982. SZNM F. 39. 669. tására szolgáló építményt régen, és ma is istállónak*

59

, ugyanakkor egyes részeit lúólnak, tehénólnak nevezik. Az istálló a lakóházhoz hasonlóan épült, ugyanazokat az anyagokat használták fel, ugyanazokkal a szerkezetekkel. Mindössze a tetőszerkezetnél él az emlékezete annak, hogy az 1920-as években még állt Bárándon néhány szalmatetős istálló. A szalmatető, mint korábban jeleztük, bogárhátú tető. Általában husángfákból készített, sűrű folyógerendázatot (keresztgerendák) készítenek, és erre rakják boglyaszerűen a nem kévézett szalmát. Eltérés még a lakóépületektől, hogy az istállók mindig ácstokos ajtókkal és ablakokkal épültek. A lónak és a tehénnek mindig külön ajtón megközelíthető, egymástól fallal elválasztott részt alakítottak ki az istállóban. Egyaránt előfordult a végjászlas, azaz a bejárati ajtóra merőlegesen elhelyezkedő és a homlokjászlas, a bejárattal szemben lévő jászlas istálló, bár úgy tűnik, az előbbiek nagyobb számban fordultak elő. Egy nagyjószágra általában két méter széles helyet számítottak, így a végjászlas istállóban az átlagosan öt méter külső szélességű istállóban két ló, illetve tehén fért el egymás mellett. 159 A már idézetteken túl pl. 1799.: „Tiszt. Prédikátor Urunk Istállója..." — BREI Presbiteri Jegyzőkönyv I. 1766—1827. 29.; 1838: „... építendő istállóhoz..." — BREI Presbiteri Jegyzőkönyv II. 1829—1860. 35. ; 1869 : „... a prebiterek elmenvén az istállóba..." — BREI Presbiteri Jegyzőkönyv III. 1860—1877.160. stb.