Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)
az asszonyok által finom lenből szőtt, csíkokkal cifrázott sűrű fehér hálóval (ritka fátyol, rece-szerű szövettel), melynek felső végét a padlásba vert szegek tartják, a rájuk kötött madzagnál fogva, mely elöl úgy hajlik egymásra, hogy a szétválasztás után ismét összehajlik. A Sárréten igen nagy számmal vannak szúnyogok és azok ellen kell ilyen módon védekezni. Ez a betegeknek és gyermekeknek kellemes tanyája, melyet szúnyoghálónak szoktak nevezni." 154 . A tornácok alaprajzilag két fő típusba tartoznak. Az oldaltornác, mikor az épület teljes udvari homlokzata előtt tornác húzódik, a régibb, és az 1880-as éveket megelőzően valószínű ez volt a kizárólagos Bárándon. Az oldaltornácok abban az időben mindkét végükön nyitottak lehettek, tehát az utcai és a hátsó rövid homlokzatuk felől is szabadon meg lehetett őket közelíteni. Erre vall az is, hogy több épületnél megfigyelhető a tornác két végének utólagos lefalazása, mégpedig rendszerint azokban az esetekben, amikor a tornácon egyéb alakítások is történtek. Az épületek udvari homlokzatának csak egy részét elfoglaló úgynevezett tört tornácok az 1880-as évek után épült lakóházakon tűnnek fel. Gyakoribb, hogy az első két helyiség, az első szoba és a konyha előtt van tornác, de előfordul, hogy elől, az utca felől helyezkedik el az épület teljes szélességét elfoglaló helyiség, s csak ezt követően, tehát a konyhától kezdődik a tornác. Ez utóbbi megoldás számszerűen ritkább Bárándon, mint az előbbi. A tört tornácok, amennyiben azok az épület utca felé eső részén vannak, szinte mindig zártak. Minden jel arra vall, hogy az ilyen, végükön zárt tornácok elterjedésének hatására falazták le az oldaltornácok utcai végét. Bárándon nagyobb múltra a faoszlopos tornácok tekintenek vissza. Egyszerűbb, és régiesebb kivitelükben a négy szegi êtes, díszítetlen oszlopok a sárgerenda magasságában futó külső koszorúgerendát tartják, alul pedig a tornác teljes hosszúságában végigfutó talpgerendán, gyakran azonban csak az oszlopok alatt elhelyezett gerendadarabokon nyugszanak. Nyitott tornác esetén az első tornácoszlop lehetett kőből, azaz téglából, esetleg faoszlop köré vályogból falazott is. Az utólag befalazott tornácok egy részénél megfigyelhető, hogy a sarkot korábban egy pillér tartotta. Az 1880-as éveket követő épületek jelentős részénél szintén faoszlopos tornác van. Ezek a tornácok, mint jeleztük, elöl zárt, úgynevezett tört tornácok, s az épületek padlószintjét az udvar szintjéhez képest megemelték. Ezeknél a tornácoknál a tornác koszorúgerendája nincs egyszintben a fal tetején futó sárgerendával, egy rendkívül erőteljes, sokszor festéssel is hangsúlyozott tornáckoszorút alkalmaznak, mely mélyebben van a sárgerendánál, s felül bizonyos zártságot biztosít a tornácnak, a becsapódó esőtől némi védelmet nyújt. Ezek a tornácok szinte kivétel nélkül mellvédesek, a deszkamellvédet függőlegesen futó deszkák alkotják, felül vízszintes könyöklő deszkával vannak lezárva. A mellvéd deszkázata kifűrészelt mintával díszített. Ezeken a tornácokon alkalmazzák a szintén fűrészelt technikával készült, oszlopfőt utánozó, természetesen semmiféle statikai szereppel nem bíró díszítéseket. A jobb híján lombfűrész ornamentikának nevezhető díszítés azonban nem uralkodik el az építményeken, mindössze egy olyan lakóházat ismerünk, ahol ezt jelentős és meghatározó mértékben alkalmazták (Lenin u. 23.). A falazott tornácoszlopok megjelenésének egyik első nyoma szintén a református 154 K. NAGY S. 1885. 148—150.
