Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Félágasos tetőszerkezet ólon. Arany János u. 29. — 1982. SZNM F. 39. 639. kizárólag ilyen ágassal készítették a szelemenes tetó'ket. Az ollóágasnak általában talpai csináltak, ez a talp a padlás szintjén helyezkedett el. A magasítás nélküli házaknál tehát a majorpangva, a koszorúgerendákra feküdt fel, a magasításoknál pedig a keresztgerendákra rakták rá a talpat. Ollóágast általában két és fél-három méterenként állítottak. Ez esetben a tetőszerkezet már bizonyos fokig függetlenedett az épület alaprajzától, mert nem feltétlenül csak a közfalak felé lehetett állítani a szelement alátámasztó szerkezetet. Az ollóágas végét beeresztették a talpba, felül pedig az egymást X alakban keresztező gerendákat összelapolták, s a lapolást faszeggel, a XX. században gyakrabban vasszeggel összeerősítették. Az ollóágasos tetőszerkezeteknél az emlékezet szerint is csak nagyon ritkán fordult elő, hogy nem szarufapárokat alkalmaztak volna. A német ágasos és ollóágasos tetők általában már rendes, tehát nem gallyfából készült lécezést kaptak. A fatelepen vásárolt léceket 50—60 centiméterenként kizárólag vasszegekkel szegezték fel a szarufákra. A különböző székes tetők is viszonylag nagy számban fordulnak elő Bárándon. Elterjedésük a XIX. század legvégére tehető, az egyik legelső, állószékes tető egy 1892ben épített lakóházon található. Ezt az épületet nem helyi mesterember, hanem az idegenből jött Czakó Ludvig készítette. Mind az álló-, mind a dűllőszékes tetőnél talpat készítettek az egyenesen vagy ferdén álló oszlopnak, ágasnak. A székes tetők rendszerint padlásmagasításos házakra ké-