T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
SZABÓ Anita: Olajipari munkások és családjaik Muraszemenyén. Az életmódváltozás vizsgálata megélhetési stratégiákon keresztül, 1937-1980
1949-től az iparosítási program keretében jelentősen kibővítették a zalai és somogyi kutatást, majd ezek sikerei nyomán a termelést. 1951 -ben tárták fel az észak zalai nagylengyeli kőolaj- és földgázmezőt, illetve a dél-somogyi mezőt (Babócsa). A kutatások kiterjesztése jelentősen megnövelte az üzemek munkaerőigényét. Ezt az időpontot jelölhetjük meg egyúttal a muraszemenyei lakosok olajiparba áramlásának második nagy időszakaként, mivel az iparosítási program keretei nagyobb számú felvételt igényeltek, és tettek egyúttal lehetővé. Az 1960-as évektől megindult az alföldi szénhidrogénmezők kutatása, amely maga után vonta a helyiek ottani, idényjellegű munkavállalását, továbbá az elvándorlás lehetősége is megnyílt számukra. Az 1949-től induló feltárási munkálatokat a Bázakerettyén és Lovásziban kitanult, és tekintélyes szakmai tapasztalattal rendelkező mérnökökkel, szakemberekkel és munkásokkal végezték. E feltáró munkálatok a vállalat dolgozóinak az időszakonkénti munkarend-átalakulását eredményezték. A 11 kilométerre lévő lovászi üzembe naponta jártak be a dolgozók. Amennyiben Zala megye egyéb területein folytak munkálatok, akkor is napi ingázással tartható volt a megszokott munkarend. így a lakó- és munkahely megosztása érvényesült, amely napi ingázással járt együtt. A olajkutatások alföldi kiterjesztése viszont a településtől elszakadó alkalmazottak munka- és lakóhely együttesének periodikus váltakozását hozta magával. Egy-egy alföldi munkaperiódus egy hónapig tartott; az ott dolgozók leváltásuk után a lovászi üzemben folytatták a munkát egy hónapig, majd visszamentek az Alföldre dolgozni. Az Alföldön munkásszállókon laktak. Egy-egy alföldi munkavállalás fél évig is eltarthatott. A „MAORT"-os családok életformájának átalakulása A továbbiakban az olajipar megjelenésének kezdeti időszakára koncentrálva a családok életformájának átalakulását szeretném bemutatni a korábbi életmódjuk viszonylatában; illetve azt, hogy mik voltak a keretei és a jellemzői az újonnan kialakított életmódnak. Muraszemenye Zala megye délkeleti részében fekszik. Az 1950-as években Zala megye gazdaságilag az ország egyik legelmaradottabb vidékének számított. Ipar nem települt a megyében, kivételt képezett néhány téglagyár, illetve malom, amelyek viszont igen kevés munkaerőt foglalkoztattak. A megélhetést ebből következően a mezőgazdasági tevékenység nyújtotta. A mezőgazdasági művelés szempontjából kedvezőtlen természet-földrajzi adottságok azonban csak az állattartásra alapozott mezőgazdasági termelést tették jövedelmezővé. A Muraszemenyei jellemző birtokszerkezet további hátrányokat jelentett a lakosság számára. Az uradalmi birtokok túlsúlya miatt az itt élők többsége földnélküli vagy 5-5 holdas törpebirtokos volt, illetve nagyszámú volt a majorsági területeken foglalkoztatott cselédség. A környező hegyek szőlőterületének kb. 50-60%-át horvátországi tulajdonosok birtokolták. A föld- és szőlőterületek bővítésére ily módon alig volt lehetőség. Mivel a földek nem biztosították a családok megélhetését, a földdel nem rendelkező lakosság mellett a kisbirtokosok jelentős része is vállalt summásmunkát, főként Baranya, Somogy és Tolna megyékben, de Veszprém megyében is.