T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

KEMÉNY Márton: A mezőgazdaság és a helyi társadalom összefüggései Muraszemenyén a 21. század elején

Egy mezőgazdasági magánvállalkozás N. N. apai felmenői egy közeli kisvárosban, anyai felmenői egy szomszédos faluban éltek, mindkét család néhány száz négyszögöles földet művelő törpebirtokos volt, napszámba jártak, és summáskodtak. N. N. apja megházasodva N. N. anyjának családjához költözött, majd a kollektivizálás után a téesz alkalmazottja lett, N. N. anyja pedig háztartásbeli maradt. 800 négyszögöl háztáji földet kaptak, és tehenet, sertést, baromfit neveltek. N. N. 1965-ben született anyja szülőfalujában, ipari tanulmányait elvégezve a közeli kisvárosba költözött, és a muraszemenyei központú téesznél keresett munkát. A téeszen keresztül a nagykanizsai sörgyárba került mint bérmunkás, ahol esztergályosként dolgozott 1988-ig. Ekkor otthagyta a téeszt, és egy „haverral" közös vállalkozásba fogtak: egy kb. 20 km-re fekvő faluban, majd a kisvárosban béreltek egy-egy ólat, ahol 300 sertést tartottak eladásra intenzív módon. Egy távolabbi dél-zalai téesszel kötöttek bérhízlalási szerződést, így a téesz hozzájárult a malacok és a táp beszerzésének költségeihez, és a turnus végén volt az elszámolás. Ez a vállalkozás az akkori gazdasági rendszerben nagy sikert, magas jövedelmeket eredményezett {„Még a szocialista rendszerbe lehetett kalkulálni, mert tudtam, hogy január elsején tápáremelés, de január elsején emelik a felvásárlási árat is, tehát az tartotta a szintet, tehát az árak tartották a szintet, nem mentek le, nem csökkentek, nem volt olyan, mint most, hogy olyan hullámzó, hogy egyszer fönn, egyszer lenn, [...] Abba az időbe megvolt az ötszáz forint darabonként, akkor még százötvenezer forint nagy pénz volt. Tehát ketten dolgoztunk vele, azt hat hónap alatt kerestünk fejenként hetvenötezer forintot. A téeszbe meg éves szinten kerestem volna annyit. Pedig ez jó, harminchat forint nyolcvan filléres órabérem volt, ahhoz viszonyítva az jó pénz volt"). Később, az 1990-es évek elején a kisvárosi ólat a téesz megszüntette, mivel túl közel volt a településhez, és panaszkodtak a lakók, ezért új vállalkozásba kellett kezdeni. Egy másik közeli faluban béreltek ki egy aklot, ahol 500 nyulat tartottak, majd N. N. egykori munkahelyén, a muraszemenyei téeszben talált még egy lehetőséget: kiadták a téesz egyik muraszemenyei majorját, ahol korábban egy másik vállalkozó (a falu másik mai állattartó vállalkozója) nevelt csirkéket. Ekkor, 1991-ben költözött N. N. a faluba, majd megházasodott, és született két lánya 1992-ben, illetve 1996-ban. Immáron önállóan először itt is nyúltenyészetet hozott létre 56 anyával, maga készítette ketrecekben öszszesen 210 darab kaliforniai és lepketarka fajtával, és a falvakat járó fölvásárlóknak adta el őket. Miután ezzel a nyúlbetegségek miatt felhagyott, 1995-ben juhtartásba kezdett. Ez komolyabb váltás volt, hiszen az intenzív tenyésztésről áttért a félszilaj tartásmódra, ám az ehhez szükséges ismereteket még gyermekkorában megtanulta a szülőfalujában lévő téesz pásztorától („Elleste az ember. Fönn voltunk, vagy helyesebben volt a hegyünk, pincénk, mindig ugye mentünk hegyre, ott volt egy öreg juhász bácsi, az mindig ugye ott legeltetett. [...] Aztán a kis öreg mindig szokott gyünni. »Na igyon egy pohár bort!« »Na én nem iszok, fiam, mert nem ittam meg a tejet.« Aztán az ember mindig kérdezgetett ezt is, azt is tőle. Hát végül is ez is olyan, hogy ezt örökké lehet tanulni. "). A juhászat mellett N. N. egy ideig újból próbálkozott sertéshízlalással értékesítési célokból, de a kedvezőtlen árak miatt felhagyott vele („Kifosztottak, olyan kedvezőt-