T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

KEMÉNY Márton: A mezőgazdaság és a helyi társadalom összefüggései Muraszemenyén a 21. század elején

Nem léptek be a kamarába, és szaklapokat sem járatnak, azonban a falugazdászt rendszeresen felkeresik. A gazdaság jövedelmét csak a háztartásra fordítják, nem terveznek beruházásokat, hitelt sem vesznek fel. N. N. a gazdálkodással párhuzamosan, azzal összefonódva egy másik vállalkozásba is belefogott: vett egy szippantókocsit, mellyel néhány helybélitől rendszeresen elszállítja a trágyalét saját földjeire. Mivel a kutatás idején már tervezték a falu csatornahálózatának kiépítését, ezt a vállalkozást már nem sokáig folytathatja. Ez a gazdaság tehát jellegzetes kényszervállalkozásként indult, amibe munka nélküli kilátástalanságukban fogtak bele, később viszont kiegészítő jövedelemforrásukká vált: a gazdálkodást azután sem adták fel, hogy N. N. és felesége elhelyezkedett új munkahelyén, sőt fiukat mezőgazdasági szakismeretek megszerzésére ösztönözték, és a faluban általános kétlakiságra rendezkedtek be (N. N.: „Nekünk ez ilyen mellékes." N. N. felesége: „Hát először megélhetés is volt. Ugye, mikor vége lett a téesznek, akkor azért mindjárt nem volt munkahelyünk. Én is elég sokáig voltam munkanélküli, [férjem] is, aztán nekem is sikerült elhelyezkedni, akkor neki is sikerült, de hát azért, tudod, itt a [fiam] is, minden, azért őneki is sok szabadideje van, azér besegít ő is nagyon sokat. És akkor azért csak dolgoznak. [...] Valamiből meg költött élni." N. N.: „Muszáj volt ugye. Mind a két gyerek akkor kezdett középiskolába járni. Kénytelen voltam, ugye mind a ketten itthon voltak."). A jelenlegi stratégia épp az ellenkezője annak, mint amit a háztáji gazdaságban, és amit a szülők gazdaságában megvalósítottak: akkor állatkereskedelemre, most terménykereskedelmre berendezkedett vegyesgazdaságot üzemeltetnek. N. N. és felesége, akik mezőgazdasági ismereteiket gyakorlatilag a termelőszövetkezet üzemszervezetének keretében szerezték meg, egyszerre követnek paraszti, munkás és vállalkozói mintákat. Nem ragaszkodnak erősen a földhöz, és munkáik közül is kisvárosi állásukat többre tartják a bizonytalannak vélt gazdálkodásnál, amivel szerintük saját gépekkel sem nagyon éri meg foglalkozni {„Ezt így nem érdemes, az ember erővel nem tudja. Majd meglátjuk még, hogyan alakul. Hogyha meglátjuk, hogy van belőle valami haszon, akkor csináljuk, ha meg nem, akkor mi is túladunk rajta. " „Ugye énnekem ott ahol dolgozok, az biztosabb, az azért az csak biztosabb, az ember minden hónapban megkapja azt a kis bérjét, az ember benne van, ugye az esztékát fizetik utána meg mindent." „Most jelenleg nem éri meg [gazdálkodni], mert ugye mekkora önköltség van rajta. Ha én mással dolgoztatnám ezt a földeket, akkor ráfizetés lenne. De ugye hogy én a magam gépeimmel megcsinálom, az ember meg a saját munkáját nem számolja, úgyhogy nem tudom, most akkora alacsony a kukorica ára, hogy nagyon, nagyon alacsony. [...] És a költségek meg mindig nőnek, ugye a vetőmag, műtrágya, vegyszer az minden emelkedik, üzemanyag emelkedik. Most haszon nem lesz belőle" mondta N. N. „A gazdálkodást beverheti a jég, vagy bármi érheti, de hogyha én elmegyek dolgozni, akkor énnekem az biztos pénz, minden hónapban" - mondta N. N. felesége). Ugyanakkor a megtervezett növényi árutermelés és a gépekkel vállalt szolgáltatás vállalkozói szemléletet tükröz, az önellátó állattartás és a szoros rokoni összefogás pedig a paraszti értékek továbbélését mutatja, ami legjobban az évente többször megtartott disznótorban fejeződik ki. A pesszimista megnyilvánulások ellenére a gazdaság fenntartása és továbbörökítése fontos célnak tűnik, hiszen fiuk is mezőgazdasági végzettséget szerzett.