T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

KEMÉNY Márton: A mezőgazdaság és a helyi társadalom összefüggései Muraszemenyén a 21. század elején

A földrendezés során N. N. apja után 16 aranykorona értékű földet örökölt, anyja pedig 65 aranykorona értékben jutott részaránytulajdonhoz, így ma összesen több mint 2 ha, 30 aranykorona értékű szántóföldet, 12 ha erdőt és három sornyi szőlőt birtokolnak. Csupán az erdő egy kisebb részét vásárolták. A szántóterületet két évig szolgáltatókkal műveltették, majd önálló gazdálkodásba kezdtek. Ekkor még egy kvázi-bérelt (egy falubeli által ingyen kiadott) területeket is csatoltak hozzá, így most 3 hektárt használnak, amin kukoricát és takarmánygabonát termesztenek vetésforgóban (a kukoricát búza, majd árpa követi). Az előbbiből alkalmilag eladni is szoktak, de a góréban és pajtában tárolt terményt elsősorban öt-tíz sertésük (2002-ben például két anyakocájuk és három malacuk) és a baromfi kapja, illetve egy évben őröltettek maguknak lisztet a letenyei malomban. Tápot csak a malacoknak tudnak venni. A kukoricakereskedelemben nem követnek állandó stratégiát, a fölösleget szokták értékesíteni {„Hát ha valaki úgy venne, adunk el. Ha nem vesz, úgy nem úszol luk, akkor föletetjük. "). 2001 ben például kivételesen sok kukorica termett, így egyik szomszédjuk és a kft. munkájára is szükségük volt a betakarításhoz, és ekkor 72 mázsát tudtak eladni a kft.-n keresztül országos árakon (1700 forintért a szem mázsáját), melyből a kft. levonta az aratás és a szállítás költségeit [„Most adtunk el, amit nem tudtunk leszedni kukoricát, azt kombájnoztattuk le, hát az volt hetvenkét mázsa. A többit föletetjük. [...} Kézzel törtük, mert nincs gép, mert már belefáradtunk, akkor itt a faluba van csőtörő. Azt elhívtuk, és egy pótkocsival [az egyik szomszéd] az törte le. Aztán akkor megtellet a góré, padlásra nem tettünk, mert építkeztek a fiaim fönt, aztán meg a pajtába raktuk a kukoricát, ami kisebb cső voit, aztán a többit meg lekombájnoztattuk. így sok lett volna, hát ahogyan számoltuk, majd három pótkocsival szedtünk meg még három, akkor a szárat. A [kft] azok kombájnozták le, és azok meg is veszik, ki is fizetik. Habár úgy nem sok hasznunk van belőle, mert a szárítót meg a kombájnt meg a mindent ő számolt ottan, nem annyira sokat kapunk érte" - mondta N. N. anyja). A sertéskereskedelem sem jelentős, bár malacot vagy hízót rendszeresebben szoktak eladni, az állattartás főleg a rokonság szükségleteit elégíti ki, beleértve N. N. fivéreinek a családjait is. Évente kétszer vagy háromszor vágnak disznót a téli időszakban, általában mindhárom testvér családjának egyet-egyet. A tojást is ezen a rokoni körön belül osztják szét. A telken főleg krumplit és répát termesztenek maguknak, és az állatoknak, és a szőlőhegyen van egy kis kaszálójuk is. A több mint 20 aranykorona értékű belterületi erdejük helyén 1945-ig horvát tulajdonú szőlő volt, ma viszont nagyrészt nyárfa, akácos és gyümölcsös borítja. Innen szerzik be a fák ritkításával a tűzifát az egész fűtési időszakra (sőt, a gazda fivéreinek is tudnak adni), és a lakóházuk több éve tartó bővítéséhez, valamint pajtájuk építéséhez is innen hoztak gerendákat. A kivágott fák helyén új csemetéket (akácfát és nyárfát) ültetnek. Kevés szőlőjük csak a család fogyasztási igényeit elégíti ki. Amikor önálló gazdálkodásba kezdtek, N. N. vett egy öreg, kb. 1977-ben gyártott traktort és egy ekét, illetve maga készített tárcsát, egy pótkocsit és egy fűrészgépet. Más föld- és erdőmúvelő eszközeik nincsenek, így azokat (a vetőgépet, műtrágyaszórót, permetezőgépet) kölcsön szokták kérni, A munkák viszonylag arányosan megoszlanak N. N,, anyja és felesége között. A hagyományosabb munkamódokban mindannyian részt vesznek, csupán a géppel végzett szántóföldi (szántás, tárcsázás, vetés, vegy-