T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
GYURA Sándor: A zsidóság emlékezete Mádon
egyben húslátó is volt. Neki az is volt a dolga, hogy nem-e beteg az a jószág. Mert ha valami nem úgy sikerült, akkor az nem volt kóser, az trefnyinek ment Meg a tyúkot is vágni kellett, de ezért meg kellett nagyon fizetni. Nem ment ingyen." A gyerekek legközvetlenebb kapcsolatba az állami iskolában kerültek zsidó gyerekekkel. Itt szembesültek a sajátos étkezési szokásaikkal, viseletükkel, esetleg nyelvükkel. Itt mindenki ugyanaz volt: gyerek. Együtt tanultak, játszottak, de ugyanez már az iskolán kívül nem volt gyakori. A zsidó gyerekek ugyanis tanítás után mentek a „hájderbe". Itt kapták meg a zsidó gyerekek azt az alapvető tudást, ami a közösségbeli rituális életükhöz nélkülözhetetlen volt. „- Nem volt itt a zsidók meg a magyarok közt ellentét. Ugye volt egy kis... Mi kölykök húzgáltuk a pajeszát a zsidó gyerekeknek, hát az egy kölyökcsíny volt. A nagyobb testvére oszt megnyakalt érte. De amúgy nem volt, hogy te zsidó vagy.... Hát a mi osztályunkban 4-5 zsidó gyerek volt." „- De olyan nagyon jó... szóval olyan kapcsolat nem volt... hogy a gyerekek szaladgáltak volna köztünk iskola után. Iskolába voltunk, együtt voltunk, cibáltuk is egymást, szerettük is egymást, játszottunk is egymással... Mert volt mondom, aki meghúzta a pajeszát a zsidó gyereknek, mondta neki hogy »Zsidol«, az meg mondta néki viszsza, hogy »Párászt!«. Hát ilyen... De mondom, olyan kibékíthetetlen harc nem volt. " „- Mán a négy éves gyerek járt Iskolába, vitte hájderbe [...] két fát, vagy hármat, oszt ment az iskolába. [...]... így tartották fenn, hogy közösen vittek fát." Közelebbi barátságok is kötődtek, leginkább lányok között, ami egymásnál tett látogatássokkal is együtt járhatott. Ilyenkor valamelyest a keresztény lányok beláthattak egy zsidó háztartásba. Volt, hogy a zsidó család jobb módú volt, és polgárosodottabb életformát képviselt. „- Mindég hozott Zsuzsika nekem almát, mert hát azelőtt az alma is ritkaság volt. Egy-két fa ha volt véletlenül, az addig tartott, míg rajta volt Nekik meg ott... [...] ott a Szent Tamások alatt igen nagy almásuk volt. Nagyon gazdag zsidók voltak. " A „hájder"-ben az alsó fokú képzés mellett tóraiskola, jesiva is működött, ahol „olyan jó nagy süldő gyerekek voltak." Ezek - mint sok jesivában - még csak menzán sem voltak, hanem „napokat ettek." 20 Az ott folytatott képzés a nyelv, a kultúra mássága, illetve az ott tanuló „búherok"elzárkózása miatt, titokzatosnak, rejtélyesnek tünt a keresztények számára. A jesivában tanulók sajátos fekete öltözetük, szakálluk, pajeszuk miatt karakteres szereplői voltak a község életének. „- Hát azt tudta az ember, hogy az mind ilyen papi pályára ment. Ilyen teológiaszerűség volt. [...} Hát volt olyan zsidó család, ahol ellakott négy isi..]...egész biztos, hogy valamennyit kellett érte fizetni. " „- Jaj, ezek az úgynevezett búherok.... jaj de sovány koszton voltak. Volt, mikor hagymán volt egész nap, meg kenyerén. Mer' ugye szegény gyerekek voltak, hát ugye nem jutott olyan nagyba.... hogy jó koszton legyenek. Ott is megvolt az, hogy akinek jól ment, annak jól ment." „- Arra emlékszem, hogy csak a szomszédjába - most már az iskolához tartozik - édesapám egy időben béreit ott egy kertet, közvetlenül a zsidó templom előtti ker20. MOSKOVITS, Cvi 1999. 31.
