Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szánok, szekerek a Palócföldön és környezetében (1989)

12. kép. Járom, Tarnalelesz (Heves m). Paládi-Kovács A. felv. 1982. szekér végébe nem állítottak nyársakat, mert a rakfelület megnagyobbítására vendégoldalt használtak. Ilyen hosszú nyársakat régebben szórványosan a MátraBükk vidékén és Nógrádban is alkalmaztak. A szálas rakomány leszorítására a Felföldön - akárcsak a Dunántúl, Kisalföld és Erdély tájain - nyomórudat használnak.

16 Ez a vendégoldalnál kicsit hosszabb (450-500 cm hosszú) rúd könnyű, de szívós fafajtából van. (Például Szilvásváradon kőris vagy gyertyán, Bodonyban égerfa, nyárfa.) A 19, század utolsó évtizedeiben kezdték felváltani a nyomórudat az Alföldön már korábban honos technikával, amihez csupán két hosszú rudalló kötél szükséges. Tarnaleleszen, Szilvásváradon 1920 táján ismerkedtek meg a nyomórúd nélküli munkával, de ma is jobbnak tartják a nyomórudat, a „rudallást". A két technika századunkban együtt élt Észak-Hevesben (Bodony, Mikófalva, Felsötárkány) és sok észak-pesti, nógrádi faluban is. A SajóHernád közti területen viszont a nyomórudat teljesen kiszorította a rudalló kötél. Tanulságos, hogy a kötelet a Mátra-Bükk gerinctől északra - az Ipolytól a Sajóig mindenütt - a derék (szekéroldal) felső dorongjához rögzítik. Ettől a vonaltól délre viszont a vendégoldalhoz kötik le. A rudalló kötél meghúzásához szolgáló csülök (rendszerint piskóta alakú, kétlyukú falap) Hevesben ritka, Borsodban elterjedtebb (Uppony, Hét, Nagyvisnyó, 16. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 360.