Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szánok, szekerek a Palócföldön és környezetében (1989)

9. kép. Bricska kocsi használaton kívül (egy lőcse hiányzik), Bükkszék (Heves megye). Paládi-Kovács A. felv. 1982. tértek a deszkasövényre. Amelyik gazda sajnálta a pénzt sövényre, a szekérderekat fonta be mogyoróvesszövel. Igazi szekérkas -, aminek feneke és vége is van Tarnaleleszen csak néhány akadt, nyugatabbra nem is emlékeznek rá. A Tárna vonalától nyugatra lényegében ismeretlen a faroskas. Kelet felé haladva, előbb csak szórványosan fordul elő, de a Sajótól keletre - akárcsak Észak-Tiszántúlon - ez volt a szekérkas kizárólag használt formája. Eger, Verpelét környékén a piacoló kofák használták. (Az egri piacon a Tisza mellékéről származó kocsikast árusították.) A Bükk erdőségei között élő falvak semmilyen sövényt, kast nem használtak (Szilvásvárad, Felsötárkány). Legfeljebb trágyahordáskor tettek vesszőből font rekesztőt a szekér végébe és elejébe, de a két világháború között azt is felváltotta a deszka súber. Ekhót (szekérernyőt) a palóc földön csak a meszesek (Felsötárkány Uppony, Aggtelek) és régebben a gömöri fazekasok szekerein lehetett látni. Mogyoróhusángból készült félhenger formájú bordázatára gyékényponyvát terítettek. Az ilyen fedél neve ekhó vagy sátor, a jármú sátoros szekér. A többi palóc gazda ócska csuhát (szűrt) vitt eső ellen, és ponyvát a búzás-, liszteszsákok betakarására, ha éppen malomba indult. Személyszállításra szolgált Észak-Hevesben a bricskakocsi, aminek keresztben, az első és a hátsó tengely fölött volt egy-egy rugója. Rendszerint zöldre festve rendelték (Szilvásvárad). A legtöbb faluban csak néhány gazda tartott ilyen könnyű