Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
A taligák és szekerek térképezéséről (1977)
A TALIGÁK ÉS A SZEKEREK TÉRKÉPEZÉSÉRŐL Gösta BERG 1935-ben megjelent alapmüve - a Sledges and Wheeled Vehicles meggyőzte az etnológusokat arról, hogy a taligák és a szekerek elterjedtsége Európa szerte olyan tárgykör, amely igen sokat mondhat az etnológiának. A későbbi monográfiák, mint J. G. JENKINS, Ants VIIRES, F. GALHANO és J. THEUWISSEN könyvei, továbbá a Land Transport in Europe c. kötetben (Kobenhavn, 1973.) megjelent tanulmányok szintén azt igazolták, hogy ezt a tárgykört tartalmaznia kell az Európai Etnológiai Atlasznak. A kérdés az, hogyan kezeljük a jelenségek olyan összetett és bonyolult csoportját, mint a taliga- és a szekérformák szerkezetének sok részlettel leírható világa, s hogy gondoljuk el annak térképre vitelét. Alexander FENTON dolgozata az Ethnologia Europaea-ban igen gondosan elemezte a feladatot, a vonatkozó szakirodalom teljes ismeretében, s a térképezésre alkalmas kérdések körültekintő megítélésében. Nem kétséges, hogy a „land transport" kutatói érzékelni fogják, hogy az a kérdőív - amelyet itt vitatni kívánok - túlságosan is szerény. Meglehet, hogy más tárgykörök specialistái úgy gondolják, hogy Dr. FENTON kérdőíve maximalista, más szavakkal, hogy túl sokat kíván markolni. Azt gondolom, hogy ez a kérdőív volt a legvisszafogottabb javaslat, amit (Visegrádon, 1974-ben) el lehetett fogadni, mint első lépést az európai kerekes járművek térképezésének útján. Nem gondolom, hogy módomban állna meghatározni, vajon a kérdések számának szaporítása vagy esetleg a csökkentése lenne a helyes döntés. Nagyon fontos eldönteni, hogy hány kérdést kellene megadni, de talán még sokkal fontosabb a kérdőívbe felvett kérdések típusa. Ami engem illet, én teljesen egyetértek Dr. FENTON-nal az alapkérdésben: Nem lehet a járművek típusait úgy vizsgálni, mint teljes szerkezeteket. Téves prekoncepcióból indulnánk ki, ha elfogadnánk Gösta BERG 1974-ben tett javaslatát. BERG professzor kifejtette, hogy tekintettel a fő jellemzők fontosságára a mezőgazdasági üzemek jármüveinek három fő változata ismeretes az alábbi elterjedtséggel: 1. a mediterráneumi taliga egy pár vonóökörrel, 2. a közép-európai szekér egy pár vonóökörrel vagy lóval, 3. az észak-európai szekér rendszerint egyetlen igás lóval. Sehol sem alkalmazható - a brit szigeteken kívül - Dr. JENKINS módszere sem, amellyel Angliában 28 szekér-körzet létezését határozta meg a szekértípusok alapján. A közép-európai kutató nem fog eltéréseket felfedezni az Angliában meghatározott szekértípusok nyomán a saját hazájában. A Kárpát-medencében sokkalta nagyobb különbségek vannak egyetlen falu különböző célra használatos szekerei között. Egy magyar kutató követett hasonló módszert a különféle tájakon létező szekér- és kocsigyártó központok járműveinek megkülönböztetésére és ő mintegy ötven szekér- (kocsi-) típust tudott megnevezni. (PETTKÓ-SZANDTNER, Tibor: A magyar kocsizás. Budapest, 1931. Cf. Typen der Landfuhrwerke der Österreichische - Ungarische Monarchie. Wien, 1894.) Ha mi hasonló módszert használnánk, legalább ötszáz szekértípust és vidéket határozhatnánk meg, különíthetnénk el Európában. Azonban mi lenne a haszna annak a térképnek, amelyen ötszáz féle jelet használnánk az összes helyi változat jelzése érdekében? Gyakorlati szempontból ez lehetetlen, s nélkülözné az egységes kritériumokat. A térképezésben a kiindulási pont csakis a bonyolult járművek különböző szerkezeti elemeinek, összetevőinek, illetve bizonyos paramétereinek vizsgálata lehet. Ez az, amit Dr.
