Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
A magyar parasztság kerekes járműveinek történeti és táji rendszerezéséhez (1973)
van, amelybe a szekéroldal (lajtorja) felső, vízszintesen fekvő rúdja lazán beleillik. A második típust lőcsös rókonca illetve bágyi lőcs néven említi, Lényege az, hogy a szekértengelyre erősített görbe lőcs felső végét szilárdan becsatolják a szekér rakoncájába. A harmadik típus az országosan elterjedt vasalt lőcs, amelynek kétszer görbe felső vége egy jó arasszal a szekéroldal fölé magasodik, s amelyet egy vaskarika kapcsol az oldal felső dorongjához. Ez a lőcstípus lényegesen nagyobb manőverezési lehetőséget nyújt a szekérnek, mint elődei, s a vasalás révén tartósságban is felülmúlja azokat. 94 A szekéroldalak szilárd kimerevítésére a Székelyföldön a lőcs és rakonca mellett használatos egy deszka vastagságú pánt is, amelynek tányér formán kerekedő két végét a beléjük vésett lyukaknál fogva mintegy ráhúzzák a szekérlajtorják felső dorongjaira. A szekéroldalak kitámasztási módozatait véve alapul a következő szekértípusokat lehet megkülönböztetni: 1) Elöl-hátul vasalt lőcs (rakonca hiányzik) 2) Elöl-hátul csak rakonca 3) Elöl rakonca, hátul merev lőcs (bágyi lőcs), esetleg ritkábban elöl-hátul merevített lőcs 4) Elöl rakonca, hátul vasalt lőcs 5) A lőcs vagy rakonca mellett elöl és hátul keresztpánt is. Az első típusról már megállapítottuk, hogy a magyar nyelvterületen uralkodó formának tekinthető. A Kisalföldön, Nyugat-Dunántúl túlnyomó részén, Dél-Szlovákiában a Csallóköztől keletre Nógrádig, a Börzsöny, Cserhát, Mátra vidékén, a Közép-Tisza-vidékén, Bácskában és Bánságban, Szatmárban kizárólagosnak is vehető, amíg a 2-4. típus recens előfordulására nincsenek adatok. A második elöl-hátul rakoncás típus kizárólagosnak csak a moldvai szórványmagyarságnál mondható, ahol eddigi ismereteink szerint a lőcsös szekér nem használatos. Föld, trágya, homok, szén szállítására deszkás oldallal nemcsak fuvarosok, de parasztok is használják Magyarország egyes vidékein. Gyakran a lőcsös szekeret alakítják át rakoncás szekérré. A keleti palóc vidéken (Heves, Gömör, Borsod), s a Sajó-Hernád közötti területen általában kolesz, helyenként baksa, ladik néven ismerik. A Felső-Tiszántúlon vánkusos szekérnek nevezik. Szeged-vidéki változatai bakity néven ismeretesek. 95 Az alkalmilag használt rakoncás szekér a lőcsös szekér mellett szórványosan a Vértes, Gerecse vidékén és az Alföld egyes részein is feltűnik. 94. A vasalást megelőző gúzs-féléket ma már nem lehet elérni, de a nyelv őrzi emléküket. A lőcs-karika, lőcs-perec neveként sokfelé ismeretes a lőcs-gúzs. (Vö. SZINNYEI József 1893.1. 1361.) A vasalt, valódi lőcsöt Udvarhely megyében szarvaslőcs, ágaslőcs néven ismerik (HAÁZ Ferenc 1932. 15.). A rövid lőcs kitoldására szolgáló fa neve Vasban dobzás, Zalában pediglen.; Vö. SZINNYEI József 1893. 409.; 1901. 105. 95. Saját gyűjtéseim. A bakitynoz I. JUHÁSZ Antal 1968. 9.
