Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Utószó

UTÓSZÓ A szekerek, szánok, fogatok hozzá tartoztak „messze ringó bölcsőhelyem" világához, gyermekkorom tárgyi környezetéhez. Parasztbányász nagyapám ökröt is, tehenet is igázott, de a lófogatot szerette igazán, s bányásznyugdíjasként már csak lovas fogattal fuvarozott. Még egyetemista koromban is segédkezhettem neki a nyári szünidők idején a „hordásban", a búza- és árpakévék feladogatásában. A nyári szekér megrakása külön tudomány volt, azt a szekéren magasodó rakományon állva maga végezte nagy-nagy gonddal és szeretettel. Mert lehetett azt a munkát szeretni, s a fogatolt, jármolt jószágot még inkább. Nekik nevük volt, ismertük adottságaikat, tulajdonságaikat. Munkatársként érzelmileg is átéltük a velük töltött munkanapok, a velük megtett hosszú utak, nehéz fuvarok mindegyikét. Bevallom, ma már nem emlékszem mindenkire a hajdani játszótársak, osztálytársak közül, de nagyapám fuvarozó jószágaira jól emlékszem ma is. Név szerint sorolhatnám őket időrendben haladva vagy tulajdonságaik szerint. A szekerek és a kocsik tárgykörével, mint tudományos témával 1965-66-ban találkoztam először. Professzorom és munkahelyi főnököm, GUNDA Béla azt a tanévet a Kalifornia Egyetem Ford-ösztöndíjasaként Berkeley-ben töltötte, s maga helyett engem delegált a Magyar Néprajzi Atlasz akkor indult feldolgozó, térképszerkesztő munkálataiba. A közlekedés, szállítás, teherhordás tárgykörhöz tartozó témalapok feldolgozását eredetileg magának tartotta fenn, minthogy a kérdőív ezen pontjait, kérdéseit is ő fogalmazta és javasolta felvételre a kutatandó témák közé. A szekerekkel azonban szűkmarkúan bánt. Amikor aztán az atlasz (rövidítve MNA) szerkesztő bizottsága véglegesítette a kérdőívet (1958), a szekerek és kocsik tárgyköre mindössze 3 témalapot kapott. GUNDA Béla az egyszerűbb teherhordó eszközök szerepeltetését részesítette előnyben, mert maga is vallotta NOPCSA Ferenc nézetét, miszerint a legegyszerűbb tárgyak mindig a legérdekesebbek. GUNDÁ-tól nem egyszer hallhattuk, hogy a szekér túlságosan bonyolult, nagyon sok alkatrésze van, s ezért bajos a leírása, dokumentálása is. A kerekes járművek érdemi kartografizálása azt kívánta, hogy a kérdőfüzetben nem szereplő további kérdőlapokat szerkesszek meg, amit az ellenőrző, kiegészítő adatgyűjtés fázisában (1969-1970) sokszorosítottunk, s küldtünk ki az utómunkálatokban közreműködő munkatársakkal. Ilyenformán, ha a kutatópontok teljes hálózatáról nem is, de a vizsgált lokalitások mintegy kétharmadáról szerezhettünk információkat az ún. pótgyűjtések időszakában. Olyan fontos témák kerültek be ily módon az adatgyűjtésbe, mint a kétkerekű járművek típusai és elnevezése, s számos lényeges alkatrész (lőcs, rakonca, szekérderék, saroglya) formai, terminológiai problematikája. Végül is a tárgykörről megjelent térképek száma és tartalma így már megközelítette a kívánatos, s egy nemzeti atlasztól elvárható teljesítményt (lásd MNA II. kötet 191-205. térkép. Budapest, 1987.) Az Atlasz esetéből okulva a rétgazdálkodás országos adatfelvételéhez, terepmunkálataihoz szükséges kérdőív szerkesztése és kiadása során (Eger, 1971) idő-