Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
Szánfélék és szánrészek nevei (1997)
Rakonca szavunk a 14. század közepe óta adatolható, szekér- és szánalkatrész neveként egyaránt használatos szerb-horvát jövevényszó. Első jelentése a 'szekér vagy szán oldalát tartó rúd', második jelentése 'a szán vagy szekér négy végében álló rudak'. 29 KNIEZSA István téved, amikor azt hangsúlyozza, hogy a magyar szó a 'fogantyú' jelentéshez közelálló 2. jelentésben ('a szekér, szán négy végébe illesztett rúd') jött át, s amikor azt írja, hogy a rakoncába „a szekéren, szánon ülők belekapaszkodhattak". A szóban forgó rudak ugyanis főként a széna- és szalmahordó szekér rakodását szolgálták. Ezeket a rudakat főként az Alföldön nevezték rakoncának; Pest környékén sörte, Erdélyben szekérnyárs, gyaksa, gyaka, aksa, Moldvában és az erdélyi Mezőség egyes falvaiban cepuskaa neve. Ez utóbbi román jövevényszó. A szénásszekér rakoncáit (szekérnyársait) a szekéroldalra alkalmilag keresztbe fektetett dorongokhoz vagy - különösen Erdélyben és Moldvában magához a szekéroldalhoz kötözték. Szekérnyársat Kelet- és Délkelet-Európa népei széltében használtak, sót szórványosan még a brit szigeteken is előfordult. 50 A szán- és szekéroldalt kitámasztó rakoncákat az alvázhoz tartozó eplény vagy fergettyü végeibe rendszerint csapolással rögzítették. Azonban a rakoncás szánok és szekerek teherszállításra szolgáltak, ezért rakoncájukba se igen szoktak „belekapaszkodni". Ez a használati mód a lőcs nélküli, illetve hátul lőcsös, elöl rakoncás kitámasztású szekérfélék esetében sem jellemző. A rakonca 'szánalkatrész' jelentésben a magyar nyelvterület legnagyobb részén ismeretes, de nem egyetlen és kizárólagos neve a tárgynak. Rendszerint az eplény két végébe csapolják vagy az ottani furatba dugják szorosan. Előfordul, hogy közvetlenül a szán talpába fúrt lyukakba illesztik. Felsőtárkányon (Heves m.) a fahordó gyalogszánka karóit szokták közvetlenül a szántalpra állítani. A rakonca 'szánalkatrész' földrajzi elterjedtségét az eddigi népnyelvi és néprajzi kutatások bőségesen dokumentálják. A tárgy egyéb elnevezéseit kevésbé ismerjük. Az északi nyelvterület összefüggő térségeiben karó, szánkaró a tárgy neve. Ilyen terület a Mátra és a Bükk északi előtere (Bükkszék, Tarnalelesz, Felsötárkány), Hont (Egeg), Gömör, Abaúj-Torna egyes kistájai (Tornaújfalu). A Kisalföld északi felén szintén a karó, szánkaró elnevezés ismeretes (például Bős, Kisudvarnok, Negyed, Keszegfalva, Zsitvabesenyő, Újbars, Kissárró). Ez a tárgynév használatos itt-ott az Alföld északi sávjában is (például Törtei, Tárnáméra). A Nyitra megyei Kolonban szarvó fák, a Bódva völgyében (Szalonna, Szögliget) baksakaró, Szilvásváradon koleszfa a neve. 51 Nem ismerjük a récens szóföldrajzi kép történeti előzményeit, s csak szórványos adataink vannak a szomszédos szlovákság e tárgyat jelölő szavairól. Tanulságos, hogy a bükki és a zempléni szlovákok a rakonca szót nem használják, mert náluk a tárgy neve: klanica/cé). Ezt ismerjük Répáshutáról, Kishutáról, de a hazai szlovák nyelvjárások szava nem került át a magyar környezet nyelvébe. 52 29. KNIEZSA István 1955. 457-58. 50. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 344-47. 31. A récens elterjedéshez: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1989. 369-370, és a Szerző kérdőíves adatgyűjteménye az MTA Néprajzi Kutatóintézetében a 488-600. közötti leltári számokon. 32. GUNDA Béla 1977. 129.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1984. 151.
