Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Régi szekerek Észak-Cömörben 1513 tájékán (2003)

Magasabb értékhez jutunk, ha a gömöri vagy a miskolci köböl LÉDERER Emma által a 16. századra megállapított cca. 110, illetve 118 literét szorozzuk hattal. Ez esetben 660, illetve 708 liter lett volna a vaskőhordó vályúk űrtartalma. Legnagyobb értéket a murányi köböl (146 liter) alapul vételével, hattal szorzásával kapnánk (876 liter). Elfogadható űrtartalmat kapnánk, ha a gömöri szaput a „nagysarlói szapu"-val cca. egyezőnek véve (93,795 liter), s 94 literre kerekítve végeznénk a szorzást (584 liter). Elfogadhatatlanul alacsony értéket kapnánk viszont, ha a szaput a miskolci köböl 1/4-ének véve (cca. 30 liter) végeznénk el a szorzást, s kb. 180 literes űrtartalmat szállító kapacitást tételeznénk. Közelebb járunk a valósághoz, ha a rozsnyói szaput a 17. században már 93,12 literes kassai köböl felének tételezzük, ahogy BOGDÁN István tette. Ez esetben a 46,56 literes szapu hatszorosa, 279,36 liter volt a vaskőhordó vályú „jó mérték" szerinti űrtartalma, az ércrakomány súlya pedig 5 q közelében lehetett.

26 Amennyiben a rozsnyói válószekér űrtartalmát a 16. századi gömöri köböl cca. 110 literét alapul véve kb. 660 liternek fogadjuk el, a vaskörakomány súlyát, felső határát 10-12 métermázsára becsülhetjük. A két kiindulás és levezetés közül valószínűleg az utóbbi áll közelebb a 16-17. századi valósághoz. A „válú-szekér" Gömörben a 18. század elején még mindig használatban volt, mint arra az 1704-ben kiadott megyei árszabás utal: „Vass hordó Vassak (Válók?) az előbbeni mertekhez valókhoz igazítandó, egy Való Vas Kő ara „48 xr" (krajcár).

27 A „válú-szekér" kései, 18. századi használata Gömör-Kishont bányavidékein két okból is meglepő. Részint azért, mert a német ércbányászat, legalábbis AGRICOLA ismert művének

28 ábrája szerint, már az 1540-es években is fűrészelt deszkából készült kocsiszekrényt használt ércszállításra (3. kép). Másrészt azért, mert a 15-16. században - s a későbbi századokban még inkább - Felső-Magyarország folyóin is működtek már a vízi erőre állított fűrészmalmok, s rendelkezésre állt a kocsiszekrényhez alkalmas fosznideszka. A válú, váló szó a vizsgált térségben is elsőrenden 'itatóvályú' jelentésben volt használatos. Ezenkívül igazolható 'jászol' elsősorban 'zabló, 'lóetető' jelentésének korai használata. Bizonyság rá egy Csetneken (Gömör megye, ma Stitnik, Szlovákia) 1662-ben felvett inventárium, melyben az alábbi feljegyzés áll: „Istálló, az ház pitvara mellett vagyon, fával rótt padlásos No. 1... lónak való válú vagyon benne No. 1."

29 A vályú, váló szó 'zabló, jászol' jelentése a népnyelvben a 20. században is kimutatható a magyar nyelvterület peremein. Gömör és Abaúj-Torna érchegységi részein többnyire odvas szosznya-fenyőbői készültek a válónak nevezett bodonjászlak. Olyan fenyőtörzseket kerestek erre a célra, amelyeknek „a közepe ki volt rothadva." Kivájása kapocskával (szaluval) viszonylag kevés munkát kívánt, s igen sokáig eltartott, mert „az ilyen fa a szélein erős, olyan kemény, mint a csont".

30 Nagy valószínűséggel feltehető, hogy a „vaskőhordó vályúk" anyagát is főleg az említett fenyőfajta odvas egyedei szolgáltatták, s nem bajlódtak sokat más fanemek fáradságos megmunkálásával. 26. Az említett űrmértékek meghatározásához lásd LÉDERER Emma 1923. 140., 143., 153-157; BOGDÁN István 1991. 356. 27. BODGÁL Ferenc 1964. 276. 28. AGRICOLA, G. 1986. 191. 29. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1906. 80. 30. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1980. 161., 178-181., 189-190.