Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Fogatolás, igázás és szekerek a Bódva-völgy térségében (1999)

gyaroknál (Barka, Lucska, Kovácsvágás, Dernő, Hárskút) a szlovák eredetű zsert, zserd jövevényszóval történik.

30 Kétkerekű járműveket 1945 előtt főként úri birtokon használtak. Ládbesenyőn a kétkerekű taligát egy ló húzta két rúd közé fogva. Fédères rugózása volt, s két személy ülhetett rajta. Borsodon és környékén bricskának nevezett könnyű, négykerekű járművel közlekedett az urasági ispán. Ennek a kocsinak nem volt lőcse, s két rúdja közé egy lovat szoktak befogni. Párnázott ülésén két személy számára volt hely. A bricska rugózását szintén féderekkel oldották meg. Szendrőn kétkerekű járműre már nem emlékeznek. Színben lovas taligát és ember vontatású taligát az 1960-as évek végén még használtak. Zubogyon a kétkerekű lovas jármű neve szintén taliga?' Ökörvontatású kétkerekű járműnek, s egyéb elnevezéseknek (például kóla, kordé) nem sikerült nyomára bukkanni. A szekerek fékezésének módjai, eszközei különösen az északi zónában változatosak. Sík határban a lovak nyaklóval és tartólánccalfékezik a szekeret. Parádés kocsiba, hintóba fogott lovakra nyaklót nem tettek, mert a tartóláncot a szügyeliőre kapcsolták (Borsod). Hegyes-dombos terepen a szekerekről elmaradhatatlan a kerékkötő lánc. A hátsó kerekekhez is legalább kettő kellett belőle. Meredek lejtőn a szekérnek mind a négy kerekét megkötötték. A Bódva felső és középső szakaszán, az érchegységi és a karsztos hegyvidéken főként erdei fuvarok alkalmával volt szükség „négy kötésire. A lánccal két kötésmód ismeretes: a „sima kötés" és az „éles kötés" vagy „aláeresztés". Mindkettő rögzíti, csúszásra fogja a kereket, de az elsőnél csak a küllő tartja a láncot, a másiknál viszont egyszer átvetik a kerék talpa, ráfja alatt, s a szekérkerék részint a láncon csúszik (Méhész, Szalonna). így a ráf kevésbé kopik. Köves, vízmosásos terepen azonban a kerék minden részét rongálja ez a fékezésmód. Ezek szoktak inkább fából vagy vasból készült csuszát (Méhész), csúszót (Borsod), papucsot (Szalonna), slabikot (Lucska) kötni a talp alá a kerékkötő lánccal. Maguk kifaragták fából, csak egy 40-50 cm hosszú, 20 cm átmérőjű rönkdarab kellett hozzá. Lehetett nyír, bükk vagy gyertyán.

32 A vascsúszónak két oldala és füle is volt, amibe a lánc kampóját akasztották. A vidék kovácsai készítették (Körtvélyes). Az 1900-as évek elejétől fogva sok szekéren volt már tekerős fék, a két hátsó kerék előtt keresztbe helyezett dörzsölőfa (Zu

bogy, Borsod, Szendrő, Szalonna, Hídvégardó). Tornaújfalun hamálónak nevezik ezt a kocsiféket. Igei alakban is használatos: hamálózzé\ 'tekerd be a féket'. Ez a dörzsölőfa a hátsó ágason keresztben fekvő párnafára van felfüggesztve, a bakon ülő kocsis egy kar forgatásával szorítja rá a két hátsó kerékre.

33 A dörzsölő (Lucskán gömbörgő) előtti időben, s az ökrös szekereken is szokott lenni a szekerek alatt egy rúd, amit leeresztettek, ha parton felfelé haladva megálltak pihenni vagy rakodni. A kb. 160 cm hosszú, 5-6 cm 30. MTSz II. 1071.; KNIEZSA István 1955.1.1. 576.; Saját gyűjtés Barkán 1972-ben. Adatközlő: Tamási István szül. 1898. Barka. 31. Saját gyűjtés 1969-ben és 1994-ben. A palócföldi párhuzamokhoz: PALÁDI-KOVACS Attila 1989. 364. 32. Hasonló fékezési módok és talaborok ismertek Zempléni-hegységben. Mogyoróskán csúszó vagy szánkó a vályús fadarab neve, amit a ráfra kötnek.; IKVAI Nándor 1967.136. 33. Ezt a fékező eszközt Regéc, Mogyoróska vidékén (Abaúj m.) angolféknek nevezik.; A fék szerkezeti elemeihez: IKVAI Nándor 1967. 132.