Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Jármok és hámok (1985, 1994)

MOLCSANOVA, L. A.: Materialnaja kultúra beloruszovc. müve; a grúzhoz GEGESIDZE, az örményhez PETROSZJAN ismert közlekedési monográfiáját ajánlhatom. (Később még további müveket is említeni fogok.) A disszertáció második fejezete „Történeti változások és táji tagolódás az igaerő hasznosításában" címen az ókortól napjainkig követi a fogatolás és igázás fejlődését, az igaerő összetételét, különös tekintettel a szarvasmarha és a ló igénybevételének arányváltozásaira. Ezzel azonban elébe vág a járomtípusok meghatározásának és osztályozódásának. Előrebocsát olyan fontos megállapításokat, amelyek csak a tipológia - azaz a következő fejezet - ismeretében válnak érthetővé. Egyébként is meggondolandó, hogy a történeti fejlődésmenet felvázolását nem lenne-e célszerűbb inkább a leíró, rendszerező fejezeteket követően megkísérelni. Ennek a gazdag tartalmú fejezetnek egyik végkövetkeztetése, hogy az iga és a járom eredetileg két különböző vonóeszköz volt. BODÓ Sándor gazdag adatolással valószínűsíti, hogy az iga 'egyfajta fejjárom, homlokjárom'jelentésben kerülhetett nyelvünkbe, a járom pedig a maihoz hasonló szerkezetű, keretes 'marjárom, rámaiga' lehetett. Ez a következtetése teljesen megalapozottnak tűnik, s az is valószínű, hogy a homlokjárom a középkorban a Dunántúl és a Kisalföld nyugati szélein egészen közönséges eszköz volt.

2 Itt jegyzem meg, hogy a nyugati-szláv iga középkori formájával - ha nem is a teljes rekonstrukció igényével -, de behatóan foglalkozott HENSEL, W.

3 Nagy figyelmet szentel BODÓ Sándor Pannónia antik és népvándorláskori igaleleteinek. Következtetései megalapozottak, s feloldják a régész szerzők megállapításainak egyes ellentmondásait. A Sárbogárdon kiásott 10. századi ló-iga valószínűleg antik örökség egyenes folytatása. Ennek az eszköznek a népvándorláskori története, fennmaradása azonban részleteiben még nincsen feltárva. Ezért különösen fontos támpont LÁSZLÓ Gyula dolgozata,

4 amelyben egy avar ló-iga rekonstrukcióját végzi el kitűnő rajzokkal. Ennek ismeretében BODÓ Sándor is biztonságosabban mozgott volna a számára idegen terepen. Magam úgy látom, hogy az antik ló-iga Pannóniában folytonos lehetett a magyarok megjelenéséig. Tudott dolog, hogy a szügyhám a 10. századi Nyugat-Európa népei előtt ismeretlen eszköz volt. A kummet 10. századi terjedését Észak-Európában összhangba kellene hozni BODÓ Sándor dolgozatában is a római, antik lójárommal, mint előzménnyel. Ehhez viszont ajánlom SIRELIUS, U. T. művét felhasználni.

5 A középkori Magyarországon a fö igavonó állat az ökör volt, miként azt BELÉNYESY Márta is részleteiben bizonyította

6 (Hrg. L. FÖLDES). Ez a megállapítás a gazdaságtörténetben közhely. BODÓ Sándor disszertációjában inkább azt látom újnak, hogy kideríti, meglepően gyakori volt a vegyes iga, s a 11-12. századtól fog2. Vö. 43-51.1. (BODÓ Sándor kandidátusi értekezésének kézirata) 3. HENSEL, Witold 1965. 86-87. 4. LÁSZLÓ Gyula 1942. 334-346. 5. SIRELIUS, Uuno Taavi. 1921. 6. BELÉNYESY Márta 1969.