Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)
PÁLÓCZI-HORVÁTH András: A késő középkori népi építészet régészeti kutatásának újabb eredményei
ben aztán már nem részletezik a házfejlődésnek ezt a lényeges típusváltását, az újítások elterjedésének társadalmi okairól viszont írnak. Népi építészetünk késő középkori időszakát az újítások és a differenciálódás korának tartják, ami a táji típusok kialakulásához vezetett. 18 Általánosságban a könyv érdemének tartható, hogy világos műszaki szemlélettel teremt rendet az épületfajták, az anyagok, a szerkezetek, az építésmódok és az épületformák, illetőleg ezek elnevezései között. A jelentős összefoglalások sorában feltétlenül említenünk kell BARABÁS Jenőnek a Magyar Néprajz IV. Életmód kötetében megjelent tanulmányát népi építészetünk történeti korszakairól. A szerző sajnos itt nem fejti ki részletesen elképzelését a 13-14. századi átmeneti időszak problémáiról, csak általánosságban beszél a társadalmi változásokról és a 12-13. századi nyugati hospesek (latinusok) jelentős szerepéről, akik minden bizonnyal nem veremházakban laktak. Tudjuk, hogy BARABÁS Jenő nem osztotta a néprajzkutatásban általános evolucionista elképzelést, itt mégis meglehetősen leegyszerűsítve és homályosan mindössze ennyit ír: „Egyre inkább felerősödtek azok a törekvések, hogy az épületek kerüljenek felszínre, s méretük is növekedjék." 19 Mindeközben a régészeti kutatások egyre több új eredményt tudtak felmutatni, és a lakóházak kutatásával foglalkozó régészek körében más vélemény kezdett kialakulni a házfejlődés érintett korszakáról. Az újabb magyarországi kutatási eredményeket interpretálva és egyúttal igen széles körű nemzetközi összehasonlító anyagra támaszkodva FODOR István, illetve MESTERHÁZY Károly fejtette ki ezeket a nézeteket, amelyek a fejlődésről történetileg hiteles képet igyekeznek adni. FODOR helyesen látta, hogy tarthatatlanná vált az a már-már megcsontosodott fejlődéstörténeti elgondolás, hogy az egyhelyiseges gödörházakból a 13-14. században egycsapásra kialakulnak a többosztatu felszíni épületek. 20 Szerinte a felszíni házak, vagy a felmenő fallal is rendelkező épületek a honfoglalástól hozzátartoztak a magyar falvak képéhez, bár eleinte egyszerű anyagokból készülhettek és inkább nyári lakóhelyként szolgálhattak. A szilárdabb épületek főként fából készülhettek. Az Árpád-kor végén bekövetkezett gazdasági-társadalmi változások hatására növekedett meg az ilyen épületek jelentősége - nem véletlen, hogy az eddig ismert Árpád-kori felszíni lakóházak Esztergom környékén sűrűsödnek, illetőleg földesúri birtokközpontokban találhatók. A felszíni házak fejlődése tehát a gödörházak mellett külön vonalon haladt, a gödörházak szerepe a 13. században kezdett alárendeltté válni, a felszíni házak pedig gyors fejlődésnek indultak. 21 MESTERHÁZY Károly az 1987-ben tartott dunántúli településtörténeti konferencia alkalmával újra áttekintette a többosztatu falusi ház kialakulásának kérdését. Sorra véve az Árpád-kor végére keltezhető épületeket, megállapította, hogy bár ebben az 18. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 165-167. 19. BARABÁS Jenő 1997. 295-296. A tanulmányhoz tartozó régészeti illusztrációk válogatása nem tűnik sikeresnek, középkori népi építészetünk bemutatásához több és jobb képanyagra lett volna szükség. Sajnos éppen egy régészeti kép került közlésre hibás képaláírással: a 68. ábrán bemutatott nyársapáti 15-16. századi lakóházak 9., 10. és 11. századiként (!) szerepelnek. A nyársapáti ásatás, közismert feltárási hiányosságai miatt egyébként sem jól reprezentálja a korszak alföldi építészetét. 20. FODOR István 1989. 23., 38. 21. FODOR István 1989. 38-39.
