Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)

PÁLÓCZI-HORVÁTH András: A késő középkori népi építészet régészeti kutatásának újabb eredményei

gyar lakóház középkori fejlődését nem csak az alaprajzi fejlődésen keresztül világítja meg, hanem foglalkozik a faltechnikákkal és a falazatok anyagával, a tetőszerkezettel, a tüzelőberendezéssel, valamint a helyiségek funkcióival is. A régészeti adatok alapján helyesen állapítja meg, hogy a 13. századra az építőanyagok egyre változatosabbak, a házak kevéssé mélyednek a földbe és előfordulnak kéthelyiséges épületek is. A folyamatot azonban úgy látja, hogy „a lakóépület mindinkább kiemelkedik a földből", s a 14. században „az addigi egyetlen helyiségből álló lakóépítmény kéthelyiséges lett".

11 Hogy csakugyan a földbe mélyített egyhelyiseges épületből származtatja a többhelyiséges felszíni házat, nyilvánvaló a táblázatos rajzban közölt fejlődési vázlatból. Eszerint a Kárpát-medencében a 13. századra egységesülő egyhelyiseges, kemencés épületből levezethető lenne a 14. századra rekonstruált fejlődési fázis, táji eltérésekkel, majd a 15. századra már kiforrottan jelentkező típusok.

12 BALASSA M. Iván így maga is az erőltetett evolucionizmus hibájába esik - az ily módon elképzelt átmenet nem igazolható -, ugyanakkor több fontos összefüggést felismer, így többek között azt is, hogy a magyar parasztház a késő középkor folyamán vált szét nagytáji típusokra. A Magyar Néprajzi Társaság 1986-ban vitaülést rendezett BALASSA M. Iván könyvéről, BARABÁS Jenő, FODOR István és KOVALOVSZKI Júlia hozzászólása BALASSA M. Iván válaszával közlésre került.

13 A 14. századi átmeneti időszakkal kapcsolatban a hozzászólók hangsúlyozzák, hogy alig támaszkodhatunk ásatási eredményre, az átmeneti időszak tulajdonképpen „sötét folt" ismereteinkben.

14 Értékes és hasznos könyvében a szerző esetenként nem kellő kritikával kezeli a régészeti adatokat, rossz megfigyelésekre vagy meghatározásokra is épít. Történeti fejezetekkel is rendelkező, kitűnő összefoglalás BARABÁS Jenő és GILYÉN Nándor 1987-ben megjelent könyve népi építészetünkről.

15 Ők a 13-14. századi házfejlődést sokrétű folyamatnak látják. A változás szerintük „elsősorban nem az épület növelésével ... hanem hozzáépítéssel történt", vagyis az alapsejthez további helyiségeket csatoltak, „főleg a tárolótér növelése érdekében". A régészeti ásatásokból ismert 15-16. századi többhelyiséges épületeket (például Sarvaly) bizonyára megelőzték a kéthelyiséges házak, de az átmeneti időszakból származó igen kevés adat ellenére úgy látják, hogy az ilyen épületek létrejötte „nem a veremházakhoz kapcsolható". A fejlődés úgy is elképzelhető, hogy egy család lakhelyén egy felszíni épület került a veremház mellé és funkcióváltással „az újabb épület vált kemencés lakótérré".

16 Az idézett gondolatmenetet azért tartjuk fontosnak témánk szempontjából, mert a szerzők először próbálják meg szétválasztani a veremház és a felszíni ház fejlődését, habár az alaprajzi fejlődés történeti ismertetésében továbbra is hozzáépítésről beszélnek.'

7 A magyar népi építészet korszakait tárgyaló fejezetek11. BALASSA M. Iván 1985. 92., 151. 12. BALASSA M. Iván 1985. 146-147. A szerző a Kárpát-medence északkeleti térségére vonatkozóan megismétli ezt a fejlődési elméletet, hasonlóképpen az átmenetet igazoló adatok nélkül: BALASSA M. Iván 1989. 73., 77., 12. kép. 13. BARABÁS Jenő-FODOR István-KOVALOVSZKI Júlia-BALASSA M. Iván 1988. 14. BARABÁS Jenő-FODOR István-KOVALOVSZKI Júlia-BALASSA M. Iván 1988. 251. 15. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 16. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 20-21. 17. BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 21-23.