Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)
PÁLÓCZI-HORVÁTH András: A késő középkori népi építészet régészeti kutatásának újabb eredményei
likált anyag egy esetleges újabb országos összefoglaláshoz. A rövid előzetes közleményekben vagy ásatási jelentésekben pedig hasonló jellegű bizonytalanságokkal, esetenként hibás meghatározásokkal találkozunk, mint amilyeneket MICHNAI Attila észlelt húsz évvel ezelőtti gyűjtésében 6 Mindezek miatt magam sem vállalkozom most egy kataszter jellegű, teljes gyűjtés közzétételéhez. Késő középkori népi építészetünk történetének fő fordulópontjai és jellegzetességei azonban már kezdenek körvonalazódni, az alábbiakban ezek közül néhányra szeretném felhívni a figyelmet. Szem előtt kell tartanunk azonban, hogy minden jelentős újabb ásatás során kerülhetnek elő eddig ismeretlen épülettípusok, építéstechnikai részletek, történhetnek új megfigyelések, ezért az általam rajzolt kép is könnyen megváltozhat, talán már e kötet megjelenésekor is módosulni fog. Ahogy FODOR István írta 1989-ben: „...gyakran megesik, hogy a közölt ásatásokon alapuló elméleti összegzések megszületésének időpontjában a még közöletlen megfigyelések már egészen más következtetések levonására adnának módot/' 7 Késő középkori népi építészetünk történetének egyik sokat vitatott pontja az eredet és az átmenet kérdése, vagyis hogyan alakultak ki és terjedtek el az országban a 14. század folyamán a többosztatu felszíni épületek és hogyan szorították vissza a használatban az egyhelyiseges, földbe mélyített házakat. A magyarországi lakóház régészeti kutatásának MÉRI István nevével fémjelzett időszaka után először a néprajztudomány képviselői igyekeztek ezt a folyamatot rekonstruálni (DÁM László, BALASSA M. Iván, BARABÁS Jenő), felhasználva az időközben felszaporodott ásatási eredményeket. DÁM László az Árpád-kori földbe mélyített lakóház kelet-európai kapcsolatait elemezve a magyar kemencés házkultúra szerinte keleti szláv hatásra történt kialakulásáról írt, majd megkísérelte felvázolni a késő középkori alföldi lakóház fejlődését, hangsúlyozva a kívülfűtős szemeskályha és az így füstelenített lakószoba szerepét a ház fejlődésében. A 13. században még uralkodó gödörház és a 15-16. században általánossá váló többhelyiséges felszíni ház közötti átmenetet evolucionista módon képzelte el, megjegyezve, hogy „az alaprajzi fejlődés menetét és ütemét pontosan még nem ismerjük". 8 A magyar lakóház középkori fejlődésének először BALASSA M. Iván szentelt önálló könyvet, mely 1985-ben jelent meg 9 Ő messzemenőkig felhasználta a régészeti eredményeket, és a 8. századtól a 18. századig végigkíséri a magyar parasztház történeti fejlődését. A késő középkori lakóháztípusok kialakulásának és elterjedésének okaiként a parasztság életében a 13-14. században bekövetkezett nagy társadalmi és agrotechnikai változásokat jelöli meg (a jobbágytelek-rendszer kialakulását, az áruforgalom fellendülését, a háromnyomásos művelés és a fordítós ágyeke elterjedését stb.), véleménye szerint az új építészeti megoldások az országosan már egységesülő városi és nemesi-kuriális építészet hatására jöttek létre. 10 A ma6. MICHNAI Attila 1981. 232-238. 7. FODOR István 1989. 22. 8. DÁM László 1979. 95-99.; DÁM László 1982a.; DÁM László 1982b. 117-120.; DÁM László 1986. 238-239. 9. BALASSA M. Iván 1985. 10. „...létezni kellett a Kárpát-medencében egy olyan építészetnek, melytől a paraszti építőgyakorlat az impulzusokat kapta. Megítélésem szerint ez a mezővárosi, a nemesi-kuriális építészet... Használatukban rendkívül fontos, hogy elkülönült bennük a lakó-, a feldolgozó- és a tárolótér..." BALASSA M. Iván 1985. 74-75., 150-153.
