Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
MOHAY Tamás: Új kérdések és új határok a néprajzban: az ezredforduló perspektívái
előítéleteit háttérbe szorítva a logikai szabályok és a módszertani hagyományoknak megfelelően gyűjt adatot, elemez és következtet; továbbá, hogy adott esetben világossá teszi értékpreferenciáit. Korántsem gondolom, hogy ha a belső meggyőződés úgy kívánja, akkor egy rosszul értelmezett értékmentességre hivatkozva ne lehetne segítséget nyújtani azoknak, akik erre rászorulnak (éppen a tudomány eszközeivel is). Azt sem gondolom, hogy ne lehetne törekedni arra, hogy a tudományon belül az igazság megismerésére, azon kívül pedig annak hiteles képviseletére törekedjünk. A néprajz új határairól Előadásomban eddig arra törekedtem, hogy reflektáljak a felvetődő újfajta kérdésekre. A kérdések megfogalmazásakor és a válaszok keresésekor a néprajznak a saját diszciplináris határaival is szembe kell néznie. Szinte bizonyos, hogy eközben újfajta kihívásokkal szembesül a kutatási módszertan, a más tudományokkal való kapcsolat, és a szakmára való felkészítés, az egyetemi szakképzés is. Újfajta kérdések általában kétféle módon merülnek fel a néprajzban s más tudományban is. Egyrészt olyankor, amikor valamilyen számvetés készül, amire évforduló, külső megrendelés, helyzetfelmérés ad apropót. Másrészt - és talán ez a termékenyebb - olyankor, amikor tapasztalatok és elméletek birtokában, helyzetek felismerése következtében, kihívásokra válaszolva lassanként megfogannak, kibontakoznak, ötleteket adnak és (akár a személyes érintettség okán is) tevékeny munkára sarkallnak. Évfordulós, illetve visszatekintésre alapozott kérdésfelvetésekben az elmúlt tíztizenöt évben Magyarországon nem volt hiány. Ilyen volt például a Magyar Néprajzi Társaság alapításának 100. évfordulója 1989-ben; ezt megelőzte a néprajz egyik - azóta is olykor felemlegetett - nyilvános számvetése 1988 őszén a Magyar Tudományos Akadémián; 1996-ban a magyar millecentenárium adott alkalmat visszatekintésekre, tudománytörténeti számvetésekre; a millenniumi kor néprajzának felelevenítése együtt járhatott a folytonosság és a megújulás jellemzésével is. Legutóbb 1998 őszén készült el egy ún. „diszciplína-tanulmány" a néprajzról a MTA Néprajzi Bizottsága kérésére, aminek hátterében az Akadémia elnökének kezdeményezése állt; egyelőre még nem került nyilvánosságra, megjelentetése folyamatban van. A második fajta kérdésfelvetésre példaként említhetjük 1991-92-től kezdve az antropológiai és az „empirikus kultúrakutatási" „kihívás"-ra adott válaszként, vitasorozat, konferenciák, publikációk formájában, majd a „szabadelvűek" rendeztek konferenciát a népi kultúráról. Az utóbbi tíz-tizenöt évben Magyarországon a számvetések, viták, ha tetszik, meglehetős „sűrűn" következtek egymás után. Ha mégis „ritkának" tűnnek a szakmai viták, véleménycserék, akkor az azért lehet, mert a különböző fórumok eredményei nemigen érhettek össze, nemigen érhettek be; alig-alig inspiráltak olyan új kutatásokat, amelyek az elvi szinten felvetett új kérdésekre megpróbáltak volna konkrét anyag alapján választ keresni. Látni kell, hogy a néprajz diszciplinárisán sosem volt lehatárolt szakterület. Két értelemben is: sosem zárkózott be a saját érdeklődése és „közönsége", illetve