Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
POZSONY Ferenc: Öregek Erdély változó társadalmában
ez a második típusú viszonyulás- és viselkedési mód csak a primitív népek sajátossága. Elgondolkoztató, hogy a 20. század második felében kibontakozott modernizáció, melyre alapvetően a fiatal nemzedékek istenítése jellemző, mennyire magára hagyja az öregeket. Az öregek státuszát az erdélyi falvak társadalomszerkezetében alapvetően a gazdasági életben elfoglalt szerepük és pozíciójuk határozza meg. A 20. században három olyan fontosabb időszakot tudunk felvázolni, amikor súlyuk gyökeresen megváltozott a gazdasági struktúrában. A második világháború végéig a család legfontosabb ingatlanjait az idősek birtokolták, ők irányították a szántóföldek, kaszálók, legelők és erdők használatát. Életkoruknál fogva is ők ismerték azokat az információkat, amelyek szükségesek voltak egy parasztgazdaság irányításához, vezetéséhez. Jól ismerték a természet helyi rendjét, az állatok és a termesztett növények életciklusait. Rendszerint ők birtokolták a legfontosabb termelőeszközöket, hosszú évek tapasztalatából ismerték a mezőgazdasági munka fázisait, megszervezésének titkait, s gazdag technológiai ismeretekkel rendelkeztek. Az évszázadokon át felhalmozott tudást a közösen végzett munkavégzés közben fokozatosan átadták a felnövekvő gyermekeiknek. A fiúős lánygyermekeket differenciáltan nevelték, még játékaikat is úgy válogatták, irányították, hogy a felnőttkori munkakörükbe észrevétlenül, természetes módon belenevelődjenek. 6 A 20. század második felében ebben a rendszerben gyökeres változás következett. A nagyszülők, szülők és a gyermekek közötti szerves kapcsolatok megszűntek, s a fiatal nemzedékek nevelésével és szakoktatásával napjainkban speciális intézmények foglalkoznak. 7 A napjainkban élő öregek életét nagyon gyors és gyökeres változások formálták a 20. század második felében. Gyerek- vagy fiatal fejjel végigszenvedték a második világháború csapásait, elszenvedték az 1945-től kezdődő politikai, ideológiai változást. A kommunista totalitárius hatalom a társadalom erőszakos homogenizálására törekedett. Közvetlenül a világháború után először megfosztották birtokuktól a falvak legtehetősebb családjait. A kulákoknak megbélyegzett famíliákat házaikból kikergették, távoli vidékekre szállították, embertelen körülmények között dolgoztatták. A közép- és kisbirtokkal rendelkezőket az 1962-es kollektivizáláskor fosztották meg létalapjuktól, életük értelmét jelentő földjeiktől, állataiktól, munkaeszközeiktől, utána pedig mezőgazdasági bérmunkásokká próbálták őket átváltoztatni. A földek elvétele után gyökeres életmódváltás kezdődött a falusi családok életében. A fiatal és középnemzedékek városi ipari munkahelyekre távoztak, naponta ingáztak vagy végleg elhagyták szülőfalujukat. Az erőltetett iparosítás időszakában az erdélyi falvak elnéptelenedése és lassú elöregedése már az 1960-as évek végétől megkezdődött. Az erdélyi falvak középgazda családjai gyerekeiket nagy erőfeszítések árán is tovább taníttatták, értelmiségi, műszaki, adminisztratív pályák felé irányították. Az 1960-as évek végétől ezek a családok egy második, háztáji gazdaságot kezdtek 6. GAZDA Klára 1980. ; KÓSA Erzsébet 1971. 7. Lásd FARAGÓ Tamás 1983.; 2000.; JÁVOR Kata 1966.
