Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

SÁRI Zsolt: A szentemberek egy új típusa. A vallási közösségek laikus vezetői a mai magyar falvak katolikusai között

formálja és alakítja is. A klasszikus szentember típus a licentiátus intézményének hagyományára épül, a török uralom és az azt követő időszak - annak drasztikus paphiánya - laikus vezetőket: licentiátusokat állít a közösségek élére, akik egy-egy szakrális önellátásra berendezkedett közösséget irányítanak. Ennek nyomán alakul ki az a duális vallási világ, amelyben a hivatalos egyház és annak vallásgyakorlata mellett megjelenik, és jelentőssé válik a liturgián kívüli népi katolicizmus és annak paraliturgikus gyakorlata. Ezt a hagyományt folytatják a 19. század és a 20. század első évtizedeinek szentemberei, szentasszonyai.

9 Századunk második felében, a társadalmi fejlődés, a szekularizáció megjelenésével a vallási közösségek is átalakulnak, amivel a közösséget vezető szentemberek típusa is változik. A közösségre nehezedő, hirtelen jött hatások tönkreteszik azt a társadalmi tudatot és értékrendet, amely évszázadok alatt jött létre, és mindig is integráló szerepet töltött be. Ennek következménye nem egy merőben új értékrend kialakulása, hanem a lelki egyensúly megbomlása.

10 Az elmúlt évtizedek egyházellenes, diktatórikus politikája nyomán az egyházak ereje, társadalmi súlya is csökkent. A „hit megvallásának társadalmilag hátrányos volta" növelte a vallási közömbösséget.

11 A vallás nem egy önmagában zárt rendszer, a környezet változásával változik a vallás, annak gyakorlati megnyilvánulásai. Azt, hogy egy felbomló közösségben egy egyéniség hogyan tud kibontakozni, hogyan válik vezetővé, a közösség szószólójává, az ünnepek szertartásmesterévé, jól példázza a kenézlői szentasszony példája. Ez a mélyen vallásos asszony már gyermekkorában kitűnt társai közül, Isten kiválasztottjának tartja magát. A kiválasztottság tudatából fakadó belső indíttatását erősítették meg látomásai, amelyek nem rendelkeznek olyan nagy intenzitással, mint más esetekben (példaként említve a hasznosi CSÉPÉ Klárát). Ezek a látomások elsődlegesen az egyénnek szólnak, és rajta keresztül közvetve hatnak a közösségre. Amikor önmagát a közösség képviselőjének tekinti, kulturális feladatot is teljesít, közvetíti az általa átélt és befogadott vallásos élményeket és tudást. Tevékenysége három nagy csoportba sorolható: kántor és előénekes, búcsúvezető és társulatvezető, valamint tanító. Kántor és előénekesi feladatai a következők: a szentmise énekeinek vezetése, a halottvirrasztókon való éneklés, a temetési énekek vezetése, a halott búcsúztatása, és a különböző paraliturgikus ájtatosságok vezetése. Búcsúvezetőként követte a hagyományos búcsújárások rendjét: megszervezte az utat, szállást szerzett, útközben vezette az éneklést. De olyan búcsújáróhelyeket is felkeresett eleinte egyedül, majd kisebb-nagyobb csoportokkal, amelyek nem voltak a közösség hagyományos búcsújáróhelyei (Eger, Mezőkövesd, Máriaremete, Márianosztra, Budapest). Vezette a rózsafüzér társulatot, megszervezte a szállást keres a szentcsalád, az elsőpénteki, a fatimai ájtatosságokat, a Szent Antal-kilencedet. Külön társulatot alapított Szent Rita tiszteletére, amelyet azóta is vezet. A harmadik nagy feladatköre a tanítás volt: részt vett az elsőáldozásra készülő gyermekek tanításában. A plébános mellett, aki a hittani alapokat is9. SÁNDOR Ildikó 1994. 109-112.; BARNA GÁBOR 1998. 29-30. 10. NAGY Olga 1982. 23.