Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

SÁRI Zsolt: A szentemberek egy új típusa. A vallási közösségek laikus vezetői a mai magyar falvak katolikusai között

mertette a gyerekekkel, ő tanítja az énekeket, az imákat és a szertartás menetét. A hitoktatás effajta megoldása a körülmények kényszerének az eredménye. Mivel a plébános több egyházközséget is ellát, világi, iskolát végzett hitoktató nem volt, a plébános ezt a vallásosságával, jó énekhangjával, a hagyományok ismeretével rendelkező asszonyt kérte meg, hogy vállalja el a gyermekek felkészítését. Eleinte vonakodott elfogadni az ajánlatot, mivel neki csak négy elemije van, de a közösség több tagjának bíztatására elvállalta. Ez az asszony megőrzött valamit a parasztság lelkivilágának klasszikus jelenségeiből. De már nem tud ennek a közösségnek a hitéletéből építkezni, hiszen megszűnt az a közösség, amelynek egységes vallási tudata alapjául szolgálna egyéniségek kibontakozásának. Ebben az átalakult, bomló paraszti közösségben vált olyan vezetővé, aki egyéniségével évtizedekkel korábban is kitűnt volna. Ő azonban már nem csak a közösség tudásából meríti ismereteit, hanem nagyon intenzíven a külső környezettől is vesz át és ad tovább vallási elemeket. Ebben már nagy szerepe van annak a gazdasági és társadalmi átalakulásnak, amely a mindennapok részévé tette az újságokat, a rádiót és a televíziót, amelyek bővítik a hagyományos tudást, kitágítják a világot.

12 1990 után a magyar katolikus egyház új helyzetbe került. A negyvenévnyi elnyomás után újult erővel próbálta meg visszahódítani híveit, visszaszerezni a társadalomban korábban elfoglalt szerepét. Szembe kellett azonban néznie - és szembe kell néznie ma is - az egyik legnagyobb kihívással és egyben legnagyobb problémájával is: a paphiánnyal. Ebből a paphiányból következik, hogy olyan közösségek maradnak helyben szolgáló papok nélkül, amelyek évtizedek, évszázadok óta nem kerültek ilyen helyzetbe. Mit jelent ezen közösségek számára a paphiány? Míg korábban egy-egy vallási közösség legfőbb irányítója a pap volt, addigra az 1990-es évekre a növekvő paphiány miatt egyre több közösség maradt pap nélkül. A magyar katolikus egyház papsága megfogyatkozott és elöregedett. Egy falusi plébános általában 5-6 egyházközségben végez lelkipásztori munkát. A papok nagy része 60 év körüli, akik a velük szemben támasztott követeléseknek, elvárásoknak egyre kevésbé képesek eleget tenni. A II. vatikáni zsinat után Magyarországon - érthető politikai okok miatt - elmaradt az átalakulás és a megújulás. A liturgikus reformon kívül alig volt érezhető változás az egyházon belül, megmaradt „hagyományos népegyháznak", sőt bizonyos népegyházat képviselő elemek elvesztése nyomán gyakran csak a „szolgáltató egyház" képét mutatta/mutatja. Míg a városi plébániákon, és karizmatikus papok körül kialakultak a „földalatti egyház" lelkiségi mozgalmai, különböző kisközösségek, addig a falvakban ezek csak kismértékben tudtak gyökeret verni.

13 A falvakból már a 60-as években megkezdődött a fiatal generációk elvándorlása, így egyre jobban elöregedtek a falvak, a szekularizáció hatására pedig az ott maradt fiatalok is egyre inkább eltávolodtak a vallástól és az egyháztól. Egyre inkább a „szolgáltató egyház" jelent meg előttük: templomi esküvő, keresztelés - az 11. SZABÓ László 1996. 136. 12. SÁRI Zsolt 1997. 467-481. 13. DOBOS László 1996. 8-9.