Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

SÁRI Zsolt: A szentemberek egy új típusa. A vallási közösségek laikus vezetői a mai magyar falvak katolikusai között

dig azt jelenti, hogy az egyén, aki születése után, életében számos kiscsoport, közösség tagja, maga is részese, ezáltal alakítója annak a létező organizmusnak, amely egybefogja tagjait, akiknek kultúrája „csak akkor marad ép és fejlődőképes, ha fenntartható egy bizonyos egyensúly az egyéni érdek és a társadalmi ellenőrzés között."

5 A vallás e létező organizmuson belül működő struktúra, amely társadalmi jelenség. Émile DÜRKHEIM vallásfelfogása alapján „a vallásos képzetek kollektív képzetek, amelyek kollektív valóságokat fejeznek ki; a rítusok olyan cselekvésmódok, amelyek csak csoportba összegyűlt emberek körében jönnek létre, s amelyek célja az, hogy felkeltsék, fenntartsák és újra létrehozzák e csoportok bizonyos mentális állapotát".

6 A közösségeket alkotó egyének a kollektív hagyományok által hozzák létre alkotásaikat, amelyek mindig egyediek, és a „közösségi normák megengedte tűréshatárok között változatokként léteznek".

7 A kultúrán belül a vallásnak, különösen a népi vallásosságnak közösségi jellege domináns. A közösségi keretek között, a hagyományok által megvan a lehetőségük az egyéneknek, a sajátos adottságokkal rendelkező személyiségeknek, hogy kibontakoztassák egyéni képességeiket, hisz a tradíciókban érvényesülő közösségi norma nem akarja az egyéniségeket elnyomni. Vallási közösségek vezetőire alkalmazott terminus a „szentember", amely kategóriát BÁLINT Sándor használja először az OROSZ Istvánról írott tanulmányában. A szentemberek olyan, a vallási közösségben vezető szerepre szert tevő emberek, akik „papi, orvosi és költői szerepeket" egyesítenek magukban. A szentember típusában többféle hagyomány egyesül: 1. egy ősi orvosi gyakorlat: amely a gyógyításban nyilvánul meg, 2. költői tradíció: melynek formája az ima- és énekszerzés, 3. licentiátusi hagyomány: „a közösség szószólója, az ünnepek szertartásmestere", halottsirató, előénekes, búcsúvezető.

8 Vallási közösségekben a változó történelmi korszakok idején jelentős szerep jut az egyéni szerepvállalásoknak. A rendszerváltás utáni magyar katolikus közösségekben is egyre több laikus, világi ember vállal különböző feladatokat. A megújuló vallási közösségekben a vallási életet szervező egyéniségek azonban már egy új típusú szentember képet rajzolnak elénk. A korábbi néprajzi kutatások és publikációk a szentemberek klasszikus típusával foglalkoznak (például OROSZ István, ENGI Tüdő Vince, BORKU Mariska és még sorolhatnánk). Ezekről a szentemberekről számos szerző szól, SÁNDOR Ildikó és BARNA Gábor írásában összegzést is olvashatunk róluk. Személyiségük alapvető vonása a közösségből kiemelkedni vágyás, a karizmatikus egyéniség, spirituális tevékenységek: mentális gondozás, tényleges gyógyítás. Ez a „seif made man" típus bizonyos normaszegő magatartást gyakorolva, empátia segítségével a hagyományokat nemcsak működteti, de 5. MALINOWSKI, Bronislaw 1997. 404. 6. DÜRKHEIM, Emile 1997. 354. 7. BARNA GÁBOR 1998. 26. 8. BÁLINT Sándor 1991. 15-16.; Vö. SÁNDOR Ildikó 1994. 109-112.; BARNA GÁBOR 1998. 26-36.