Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

BARNA Gábor: A világ megszerkesztése. Szimbolikus és valós világok

van kitüntető jelentősége és szerepe a történelmi építészeti emlékek: várromok, templomok, régi épületek, de a róluk szóló narrációk illetve az emléktáblák, a szobrok felállításának, vagy ritkábban - napjaikban azonban egyre hangsúlyosabban és tudatosabban - természeti jelenségek (sziklák, hegyek, fák, vizek stb.) megőrzésének. E mesterséges és természeti tárgyak az emlékezet ébren tartói és továbbörökítői is. Ezek révén az emlékhelyek révén válik a semleges fizikai tér szimbolikus tartalmakat is hordozó „szakrális" térré, a közösség történetével összeforrott térré, szülőfölddé. E terek végső (?), mai formájukat évszázadok hosszú, szerves fejlődésének során nyerték el. Ez a fejlődés azt eredményezte, hogy egy-egy táj onomasztikája valamiféle tükröt is jelent a vidék történelmi múltjáról. A földrajzi, fizikai tájat birtokba vevő minden nép hagyhatott valami nyomot maga után: víznevek, hegynevek, településnevek utalhatnak erre nemcsak a Kárpát-medencében, hanem mindenütt a világon. A tájat humanizáló népek mellett ideológiák, társadalmi törekvések is befolyást gyakorolhattak e folyamatra, különösen az újkor századaiban és a modern korban. Ezért lehet/van szerte a világon keresztény szentről elnevezett annyi soksok település: a megnevezés révén a tájat is krisztianizálta a keresztény közösség. Hasonló törekvései voltak a polgárosodásnak, a polgári (nemzet)államoknak: a nemzetállami keretet alakították ki ezáltal. E szerves folyamatokat a múltban és a jelenben csupán a kizárólagosságra, totális uralomra törő ideológiák és nacionalizmusok próbálták erővel, hatalmi eszközökkel megváltoztatni, átszerkeszteni. Rövid írásomban ezekről szeretnék néhány gondolatot elmondani, példáimat jórészt a mai Magyarországról és a környező államokból véve. Példák itthonról és a szomszédságból Magyarországon a 19. század végén, a 20. század elején felsőbb ösztönzésre, a polgári nemzetállam és egyfajta polgárosodás, modernizálódás jelképeként történelmi személyiségek, uralkodók, szentek, politikusok, tudósok, költők, írók után neveztek el utcákat. A hagyományos, főleg a formát és a funkciót jelölő nevek jórészt ekkor változtak meg. Megkezdődött egy tudatos városrendezési gyakorlat is. Saját szülővárosom, Kunszentmárton 1905-ben bizottságot küldött ki új utcanevek összeállítására. Ezzel egyes társadalmi csoportok régi igénye valósult meg, hiszen a Közérdek című helyi újság már 1889-ben felpanaszolja, hogy nincs minden utcának neve

1 Ennek az időszaknak Magyarországán kapott utcát majd minden településen Kossuth Lajos, lehetőleg a főutcát nevezve el róla. így volt ez Kunszentmártonban is. A főutca másik, Országútnak nevezett része ekkor kapta a Mátyás király út nevet. Tanulságos röviden áttekinteni, hogy a forma és a társadalom mindennapi funkciói után elnevezett utcák nevei hogyan változtak meg: Görbe utca - Haladás utca, Kulacsos utca - Eötvös utca, Harang és kisköz utca Garay utca, Eper utca - Zoltán utca, Erdő utca - Tompa utca, Kert utca - Széchenyi utca, Zsinór utca - Király utca, Szikra utca - Kinizsi utca, Nyúl utca - Szapáry ut1. Józsa 1990. 13.