Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

BARNA Gábor: A világ megszerkesztése. Szimbolikus és valós világok

A VILÁG MEGSZERKESZTÉSE Szimbolikus és valós világok BARNA GÁBOR Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyermekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfaiakról csurgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály; annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát; az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztítandó vasút vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. (Radnóti Miklós: Nem tudhatom ... Részlet) „.. attechments to specific stretches of territory, and to certain places within them, have a mythical and subjective quality. It is the attachments and associations, rather than residence in or posession of the land that matters for ethnic identification. It is where we belong. It is also often a sacred land, the land of our forefathers, our lawgivers, our kings and sages, poets and priests, which make this our homeland." (Anthony D. Smith: National Identity. Penguin Books, London, 1991. 22-23.) A tájnevek, a folyó- és hegynevek, a településnevek, a határrésznevek, az utcanevek nemcsak a biztos térbeli tájékozódást és mozgást teszik lehetővé. A természeti környezet azáltal válik emberi (humanizált) térré, hogy a benne/rajta lakó ember megnevezi, s ezáltal birtokba veszi őket. A megnevezés gyakran a közösség múltjáról is beszél: elbeszélő hagyomány ébren tartója, „orális emlékműve". Az ember azonban nemcsak a teret, térszínformákat jelöli meg a tájékozódás, a „birtokbavétel" igényével, hanem a térben élő emberi közösség történetének helyhez kötött eseményeit is emlékművekkel jelöl(het)i meg a térben. Ezáltal a történelem, az idő vertikális dimenzióját a szinkronitás mindenkori jelen idejévé alakítja. Ezért