Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
PETERCSÁK Tivadar: Tradíció és modernizáció a paraszti gazdasági közösségekben
A Bükkben és a Dunántúl középső vidékén több erdőjogost magába foglaló parcellái, páskomot, pagonyt jelöltek ki, majd a gazdák illetőségük arányában osztották el egymás között a fát. 37 Amikor már kitermelt fát osztanak, a tűzifát méterbe, a gallyfát rakásba, rakatba, kopkába, illetve határba rakják. Egy-egy rakás egy kocsira való fát tartalmazott, s mindegyiket megszámozták. Mind az erdőterület, mind a lábon álló, illetve kitermelt fa elosztása ugyanolyan módon, sorshúzás révén történt. Ez biztosította a titkosságot és a tagság egyenlőesélyét a joga után őt megillető fához. A Dunántúlon cédulát húztak, az Északi-középhegység falvaiban nyílhúzás, fanyilazás a megnevezése. Ez az ősi elosztási mód a földközösségi határhasználatnak szinte napjainkig élő maradványa, ami a faosztás gyakorlatában őrződött meg. Az osztáskor ott is számozott cédulát húznak, ahol nyíl a neve. Ugyanakkor a fából készült nyíl emléke is él a Palócföld keleti részén. Bükkszéken ujjnyi széles, 4-6 cm hosszú, számozott deszkalapocskák, Borsodnádasdon 10-20 cm hosszú vesszők voltak. Az elnök lakásán vagy a községházán tartott nyílhúzás során mindenki annyi cédulát húzott, ahány jog őt megillette. A töredékjogosok többen összeálltak, és a nyílhúzás után egymás között osztották el a fát. A közbirtokosságok rendszerint kitűztek egy időpontot, ameddig a fát ki kellett vágni és hazaszállítani. Az erdőjog arányában a legtöbb faluban fizetni kellett, amiből a közös költségeket fedezték. Széles körben elterjedt volt a közbirtokossági erdő árverésen való értékesítése. Az így befolyt összeg elsősorban a közös kiadásokat fedezte, de a Zempléni-hegységben rendszeresen osztalékot is fizettek a tagoknak erdőjoguk arányában. 38 Juttatott erdő vagy újbirtok Az 1945-ös földosztáskor a hegyvidékeken - a nagy erdőterületekkel rendelkező uradalmak birtokából - a szántóföld mellett vagy helyett erdőt juttattak a rászoruló szegényeknek, nagycsaládosoknak. Az új erdőket nem osztották szét, hanem a volt úrbéres-birtokosságokhoz hasonlóan közösen kezelték, és a működésükhöz ugyanolyan szervezeteket hoztak létre. Példákat az Északi-középhegység területéről hozhatunk, ahol új erdőbirtokosság, juttatott erdő vagy poletár erdő (Felsőtárkány) a neve. Elsősorban azok kaptak jogot az új erdőben, akiknek az úrbéres-közbirtokosságban nem volt illetőségük. Ózd-Sajóvárkonyon, akinek 3 méternél kevesebb fa járt évente a régi erdőből, annak 2 méterrel kiegészítették a jogát. Tarnaleleszen 2 hold volt a legkevesebb adható erdőterület. Az erdőosztásnál a gyerekek számát és a háborúban való részvételt is figyelembe vették. Regécen fél holdtól 5 holdig, Háromhután viszont legalább 10 holdat kapott egy-egy család. Az újbirtokosságoknál az erdőből való részesedés a kapott holdszám alapján történt. A Zempléni-hegységbeli Mogyoróskán az 1970-es évek végén is működött a Somhegyi Újerdő Birtokossági Társulat, Ózd-Sajóvárkonyon pedig 1991-ben is létezett az újerdő birtokosság. 37. HEGYI Imre 1978. 37-38.; PETERCSÁK Tivadar 1992. 65-66.; TAKÁCS Lajos 1991. 139. 38. PETERCSÁK Tivadar 1992. 69.
