Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
PETERCSÁK Tivadar: Tradíció és modernizáció a paraszti gazdasági közösségekben
A közös erdő és legelő ügyeit intéző szervezetet úrbéres birtokosságnak, úrbéres közbirtokosságnak, közbirtokosságnak, gazdaközösségnek nevezték, majd a legeltetési ügyek különválasztásával erdőbirtokosságként működtek. A volt zsellérek több faluban külön zsellérbirtokosságot alakítottak. A közbirtokosságok révén a korábbi földesúri igazgatás helyett demokratikusabb vezetés honosodott meg a volt úrbéres erdők használatában. Az erdőbirtokosság a községen belül önálló testületet jelentett, vezetősége és sajátos szervezeti rendje volt. Az erdővel kapcsolatos legfontosabb kérdésekben a tagok közgyűlése döntött. Évente 2-4 gyűlést tartottak. A vezefőséget, gazdatanácsot, birtokossági tanácsot 1-3 évre választották. A testület vezetője az elnök, akit a falu módosabb gazdái közül választottak, de inkább a rátermettsége, és a falubeli megbecsültsége számított. Ő vezette a gyűléseket, tárgyalt az erdészeti hivatallal és képviselte a közbirtokosságot a hatóságoknál. Fakitermeléskor ő kérte a vágási engedélyeket, az erdésszel és az erdőgazdával együtt kijelölte a vágható erdőterületet, irányította a faosztást, gondoskodott a facsemeték ültetéséről, az erdő és legelő tisztításáról. Az erdőgazda, erdőbíró feladata volt az erdő ellenőrzése, a határjelek felújítása, faosztásnál segített az elnöknek és irányította a fakitermelést. Helyenként a közbirtokosság tényleges gondjait a gazda vette magára, az elnök az adminisztratív vezetőnek számított. A vezetőség tagja volt még a pénztáros vagy pénztárnok, a jegyző és a néhány főből álló választmány, tanács. A közbirtokosságok az erdők felügyeletére kerülőket, erdőőröket is alkalmaztak, akiket természetben fizettek. A közbirtokosság tagjai a közös erdőből az ún. jog, erdőjog alapján részesedtek. Ezt hívták még ///e/őségnek, résznek, részaránynak, arányjognak is. Az erdőjog eredetileg a szántóföldhöz, a telki állományhoz kapcsolódott, vagyis a jobbágyfelszabadítást követő erdő-elkülönítéskor egy-egy gazdának a birtoka nagysága után járó erdőterületnek a közösből ráeső eszmei értékét jelentette. Az Északi-középhegység falvaiban általában egy nyolcad telek, fél kvárta, illetve fél fertál után járt egy illetőség. 33 Ugyanennyi volt például: a Zala megyei Szilvágyon, de Veszprém megyében egy fertály (1/4 telek) után kaptak egy erdőjogot. 34 Könnyebb volt az erdőhasználatot, a faosztást megszervezni, ha a helyi birtokviszonyokat, a sok résztelket és a nagyszámú zsellért figyelembe véve minél kisebb eszmei egységeket állapítottak meg. Ugyanakkor több faluban a zsellérek házanként kaptak egy erdőjogot, amit zsellérjognak is neveztek. A gyermekek az erdőjogot a szántófölddel, illetve a birtokkal együtt örökölték, de századunkra már különvált az erdőjog, amit szabadon adhattak, vehettek. Az erdőjogot tulajdonosaik nem szívesen adták el, erre csak akkor került sor, ha a család „anyagilag megszorult". Az erdőjogot pénzért, állatért, terményért értékesítették. Századunk első felében például: Borsodnádasdon 10 mázsa búzáért, Felsőtárkányban 120 pengőért, Baskón pedig egy tehén áráért adták el az erdőjogot. Akik idegenből betelepültek és jogot vásároltak, a közösség befogadta, de 33. PETERCSÁK Tivadar 1992. 60-62. 34. HEGYI Imre 1975. 499.
