Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

PETERCSÁK Tivadar: Tradíció és modernizáció a paraszti gazdasági közösségekben

az ún. kisebb haszonvételek mindig a közbirtokosság vagyonát alkották. Többek között a nemesi közbirtokosság szervezte és szabályozta a közös tulajdonban lévő erdő használatát.

14 A feudalizmus kori nemesi közbirtokosságok jelentős része a jobbágyfelszabadítás után is megmaradt, és sok helyen az 1960-as évekig működött. Különösen nagy a kisnemesi réteg aránya a Palócföldön. Nógrád, Heves, Gömör és Borsod megyék 731 településéből 260 település közbirtokosság, illetve több nemes birtokának tekinthető falu. Ez az összes község 35,5%-a. Például Egerbocson 177, Mikófalván 184, Tarnaleleszen 199 kisnemes alkotott közbirtokosságot.

15 A nemesi közbirtokosságok szervezeti és belső rendje, működési mechanizmusa példaként állhatott a 19. század utolsó harmadában megalakuló paraszti erdőközösségek előtt. Ugyanakkor a sok esetben paraszti szinten élő kisnemesek közös erdőhasználatát a volt úrbéresekétől eltérő vonások jellemzik. A nemesi közbirtokosság vezetője a hadnagy (Tejfalu), director, igazgató vagy kormányzó (Dél-Heves). A kamarás a falu „gazdája" (Tejfalu), ő kezelte a közpénztárt és intézte az erdővel kapcsolatos ügyeket. Máshol külön pénztárnok, perceptor vagy számtartó a közösségi pénztár kezelője (Heves, Besenyőtelek).'

6 Az alsóörsi közbirtokosságban a 19. század közepén a gondviselő gazda mellett az erdő-inspektor feladata többek között „az erdő vágás" kiosztása.'

7 Az egyes közbirtokosoknak a közös jogokban való részesedése arányszámok, aránykulcsok (hányadok) szerint történt, ami a közös részek mennyiségéhez, illetve értékéhez igazodott. A csallóközi Tejfaluban minden udvarhoz az erdők egyforma használati joga tartozott. A közbirtokosság eredetileg annyi egész jogból tevődött össze, ahány udvarból állt a község beltelki állománya. A népesség szaporodásával az udvarok, s velük együtt a hozzájuk csatolt közbirtokossági jogok is mindinkább felaprózódtak. Az udvarok a közbirtokossági jog eszmei egységei lettek, amelyek az egykori birtokosok leszármazottai között felosztásra kerültek. Egy-egy birtokosnak több „udvar"-ban is lehetett kisebb-nagyobb osztályrésze. 1874-ben határozták el, hogy az ilyen részjogokat össze lehet vonni és egy jogban kiadni. Később a favágási jog teljesen felszabadulva szabad adásvétel tárgyát képezte.

18 Az arányosításról szóló 1836. évi 112. törvény a közhaszonvételekből való részesedés kulcsául a belső telki házhelyek (lásd: Tejfaluban „udvar") számát és mennyiségét határozza meg, s ez történik például Alsóörsön az erdő esetében is. Amíg az 1800-as évek elején minden nemes egyformán részesedett az erdő fájából, addig 1842 után „akinek birtoka s szüksége is nagyobb volt a tűzifára, annak nagyobb nyilast mértek és adtak". Később az aránykulcsot az összes belső és külső birtok után állapítják meg.

19 14. A nemesi közbirtokossághoz lásd: KÁLLAY István 1983.; PETERCSÁK Tivadar 1998.; 1999.; CSIBA Lajos 1958.; JABLONKAY Géza 1968. 15. SZABÓ László 1989. 250-251. 16. PETERCSÁK Tivadar 1998. 266.; ALSÓ László 1928. 19.; CSIBA Lajos 1958. 312. 17. JABLONKAY Géza 1968. 187. 18. CSIBA Lajos 1958. 314. 19. JABLONKAY Géza 1968. 187-188.